(fotó – Munkácsy M.: Zálogház)
Sötét, városi sikátor, alacsony kapualj. A kínos tisztaságú szuterén előtt, a folyosón, sokan várakoznak. Ülő alkalmatosság nincs. A csend szinte ordít a némaságban. Fenn a fejek fölött halványlila kijelzőn derengő, sápadt fény. Egyébként homály terpeszkedik mindenütt, ami a sarkokban sötétségként csorog le az ablaktalan falakról.
A kijelző megvillan: „KÉREM A KÖVETKEZ?T!” felirat hunyorog rajta. Remegő kézzel nyitja az automata zárral ellátott ajtót egy harmincas hölgy, kopott, fekete táskáját szorongatja, amiben nincs semmi. Így botorkál le a néhány fokból álló, de végtelennek tűnű, az alvilágba vezető lépcsőn.
– Kérem, foglaljon helyet a selejtezőben – mondja, majd ugyanolyan géphang kérdi: Nyilatkozza ki, önszántából jött ide, senki sem kényszerítette erre a lépésre.
A kérdezett hangtalanul bólint. Ezt okézza a gép.
– Lássuk, mit hozott nekünk? – kérdi a géphang.
Az asszony a hideg elektródák érintésétől megborzad, menekülne. A géphang rászól:
– Igazítsa meg az érzékelőket a homlokán és a csuklóján. Lazuljon el, és dőljön nyugodtan hátra. Szkennelés indul.
Fémes duruzsolással vegyes szivattyúszörcsögés hallatszik. Dolgozik a nanotechnológián alapuló elektronika. Adatfolyamok cikáznak az érzékelőkben:
– Elvált asszony, három gyerekkel. Nem tudja fizetni a közüzemi számlákat. IQ-ja 211. Munkahelye nincs.
– Az ön lelke nem tartalmaz semmi extrát. Memóriájában nincsenek nagy élmények, világra szóló kalandok, szerelmek lenyomatai. A gyerekkorából akad néhány szirupos jelenet, midőn széttárt karokkal táncol a napfényes réten, a fején búzavirágokból font koszorúval, miközben vastag varkocsai repdesnek a szélben.
Ez keveset ér. Tizenhat éves korában, egy diszkózás után, borgőzös alak kerítésnek támasztva erőszakolta meg. Ebből a nászból van első gyermeke. Igen, látom: most ő is terhes. Hiába, a sors ismétli önmagát. A többi gyereknek sincs hivatalos, csak biológiai apja. Kortünet.
Nos. Az ön lelkéért, minthogy kommersz darab, de keresett, egymilliót tudunk adni. Megfelel?
– Igen – suttogja a nő, immáron, szenvtelen géphangon.
– Kérem, tegye a bal kezét a nyugtázó automata olvasójának felületére!
Az asszony leszedi a felcuppant elektródákat, a fogókarok automatikusan nyílnak, majd a nyugtázó géphez lép. Bal kezét becsúsztatja az automata zöld olvasójának hideg felületére. Halk zümmögés, ahogy a lézerfény végigpásztázza a tenyerét. Megszólal egy kellemes alt hang, aminek a lágyságát az aasszony már nem is érzékeli.
– Elveheti a pénzét az alsó tálcáról. Ha vissza akarja váltani a lelkét, akkor legkésőbb egy félév múlva jelentkeznie kell. Addig is fenntartjuk a másolás jogát magunknak.
Felveszi a pénzt és merev, kifejezéstelen arccal távozik a mellékajtón keresztül.
A folyosón a kijelző hírül adja, mehet a következő.
A ceremónia megismétlődik, csak most az érzékelők és gépkarok ölelésében jó ötvenes, kisportolt férfi ül.
– Ön III/3-as ügynök volt, jelentéseket írt legjobb barátairól. Nagy konspirációs tapasztalata van. IQ-ja 240. Az ilyen lelket nagyon keresik a politikusok mindenütt a világon. Exportképes. Kaphat érte ötmilliót. Megfelel?
– Igen – mondja a férfi, majd a nyugtázó automatához lép, felveszi a pénzét, és faarccal távozik. Már meg sem hallja, hogy meddig válthatná vissza a lelkét.
A harmadik eladó magas, tiszta homlokú ifjú. A szemében lángoló értelem, mély érzület lakozik. Beül a gépbe.
A géphang sorolja a leltárt:
– Huszonhat éves, bölcsész, három kiadatlan verseskötet, két dráma az asztalfiókban. Csodálatosan szép, fényes gondolatok az agyában. Főleg a homloklebeny aktív. Az IQ 240. Az ilyen lelket senki sem keresi. Nem piacképes. Kreatív szellemi alkotó a kutyának sem kell. Nem tudjuk átvenni. Azért három hónap múlva érdeklődjön. Viszont látásra.
Az ifjú fején izzanak az érzékelő elektródák. Az automatát szent Elmó tüze övezi. A karok csattanva kinyílnak, vijjog a vészjelző. Túlterhelődött a rendszer.
Az ifjú feláll, büszke sörényét hátracsapja, a szeme szinte világít a homályban. Ruganyos léptekkel, kissé megkönnyebbülten távozik. Nem is sejti, győzött, mert az arca nagyon is él.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.06. @ 16:39 :: Csillag Endre
