Seres László : Szótlanul

 

Szótlanul szeretnek érzem

visszahajló fényként

a tükrös-asztal sarkain

két megsárgult fénykép

apám néz rám az egyiken

anyám a másikon

 ott vagyok köztük még ma is

egy sóhaj egy sikoly

egy rég elfelejtett szóban

mely álmomból felvert

míg ölre mentek egymásért

védtem a védtelent

hol egyiket hol másikat

– mindkettő szeretett –

én hoztam békét szótlanul

nekik Isten helyett

Legutóbbi módosítás: 2011.07.06. @ 10:15 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.