*
Bénultan, vánszorogva
vonszolom az időt,
magasra szállnék,
mint kinek
szárnya nőtt,
de nem lehet,
hisz mindkettő letört.
Szívem sokkos,
balpitvarába vésett
ölelések kínját
adom neked.
Vétkeim
átruházom a jövőre,
ha ez az élet
nem kérek belőle.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.01. @ 19:00 :: Szeibert Éva