Épp ott állsz a barlang szélén,
szell? pihen arcodon.
hátad arany fénybe vonja
a lassan terjed? alkony,
de fél? szemed
a sötétség mélyére hatol,
a bársonyfekete, szárnyas csend
borúsan átkarol.
Óvatosan lépsz be,
a termet bús szellemek lakják,
már vártak téged,
titkaikat füledbe súgják.
Sóhajtva lebegnek körötted,
elkárhozott lelkek,
rettegve osonsz el,
férgekkel lepett sírjaik mellett.
Szörnyeddel viaskodva
keresed a múlt értelmét,
magasztos célod
mikor vesztette értékét.
A remény elillant,
hatalmasnak hitt er?d elhagy,
tudod minden hiába,
csak tünékeny holdsugár vagy.
Nem tehetsz semmit,
olyan messzire elrepült álmod,
borzongva ülsz,
magányos halálodat várod.
Felnézel a barlang ezer éves,
szürke boltozatára,
pillangó szárnyán csillan a fény,
pillanat varázsa.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.04. @ 15:00 :: Maretics Erika