Rég nem számolom a percet,
amit tőled loptam,
miközben magányos világom kapui
bezárultak mögöttem.
Nem jöhettél velem.
Szemembe könnyeket mart a bűntudat.
Valahol odakint zokogtál te is…
…talán megütötted magad,
talán megijedtél,
nem voltam veled.
Helyette sorokat róttam,
már azt sem tudom, minek,
csak hajtott a kényszer,
hogy halhatatlan legyek.
Felnőttél mellettem,
egyre nagyobb csendben.
Meghagytál magamnak, mikor mennem kellett,
de ha rám nézel, tudom:
a szívedben örökké
halhatatlan leszek.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.04. @ 05:57 :: Fecske Panna
