Ártatlan haragtól torz szó
taszít engem a mélybe,
árnyaktól riadó,
visszhangos létem nihiljébe.
Karmesterként kíséred
a gy?lölet mély dallamát,
bezárod közös életünk,
valamennyi ablakát.
Szemem könyörög
hajlékony lényednek,
a csend vájja fülem,
nem tudod
mennyire szeretlek.
Hideg mozdulatlan tested,
sebzett a múlt,
a veled élt jövend?,
reménytelenségembe fúlt.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.03. @ 16:05 :: Maretics Erika