Gondolataim útveszt?jét járom,
mint jó gazda hizlalom
szememmel a jószágot.
Rég kimondott szavak a
mennyezetr?l
csüngnek, cseppkövek.
Néhány színes, és tetszet?s,
láttukra mosoly fakad.
Némely szó lehangol,
szomorúságot
szül vajúdva.
A gondolat-folyosó
néha sz?k és sötét,
el?ttem kanyarog.
Lábam félve simul
a félelmetes,
mégis ismer?s
hangulatporral
hintett földre.
Fázósan
húzom össze magam,
karom egymásba fonom,
meggyorsítom lépteim.
Van, hogy a sz?k sikátor
hatalmas teremmé tágul,
a boltozat húsz méter magasan
lebeg fejem fölött,
falai millió színb?l álló
szikrázó kristályszavak,
kimondatlanok, és elsuttogott
édes mondatok,
gondolatlények,
melyek szül?je én vagyok.
Most karom kitárom, szinte repülök
közöttük, mind kedves
emlékeim, érintem,
simogatom a leheletvékony
valóságfátylat,
de az eufória múlik,
rá kell jönnöm,
egyedül vagyok,
önnön f?ztem
rabláncra magam,
gondolataim táplálom
szenvedéssel,
örömmel,
ha kell harcolok értük
foggal és körömmel,
hasztalan.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Adminguru
