Fecske-fiakat búcsúztatni
lombhulló őszön búsan temetni
valakit sírva összeborulva
nem kísérsz mama
apám a sírban
sorsunkat őrzi
imakönyv lapja tűnt illatát rejti
zsoltáros hangja szép hagyatéka
felhangzik néha még
csendesen
sötét álmatlan éjeken
fejfáját ölelve szólongatni
− ne fájjon úgy ha elszakad
tőle is életfonalam −
nem jössz velem
kínsikolyban az életem adtad
árvádat hűtlen’ mégis elhagytad
nyikorgó magányos kapunál
nem várod jöttömet soha már
miért anyám
átlényegülve hófehérbe
kovászt sem lehelsz már új kenyérbe
szivárvány-emlék andalít
a hiányra könnyű szél simít
ölelés-emlékű gyógyírt
hajad színére éjsötétben
égszínű fátylat sző a csend
hangod zenéje szökik az éjben
félszegen átoson
sejtelmes álmodon
égbe hív csendesen
ott vár a gyermekem
miért hagytuk hogy így legyen
miért Mama?
Legutóbbi módosítás: 2011.08.07. @ 09:04 :: Gősi Vali
