A vándor er?teljes
léptekkel haladt az éjjel.
Égszínkék szeme,
telve ifjúsággal és reménnyel.
A tejszer?, fátyolos hold
alatt sikló árnyas út,
szelíden emelked?
vizeny?s, zöld síkságra fut.
A távolba vesz? hegységek
hullámzó tetejét,
a békét sugalló ég,
körvonalai metszették.
Jöv?be vezet?, hosszú út
feltárul el?tte,
él? szellemek fészkelték
magukat a lelkébe.
Földöntúli tekintet
kíséri lépteit orvul,
A rém rothadó szája,
ocsmány vicsorgásra torzul.
Megbabonázott gyönyör?,
?rült n? ábrázata,
félholdas mosoly ajkán,
a jövend? káprázata.
Lángoló ház látomása,
merült fel a homályból.
A t?z, tombolva égett,
mint üzenet a pokolból.
A pernye darabkák úgy repkedtek
a légben, mint sok
fekete pillangó, melyeket
a halál alkotott.
A ház fiatal úrn?je
aranybrokát ruhában,
egy éjfekete lepke
pihent, szárnyaló hajában.
Nyakába hulló harmatcsepp
ébresztette álmából,
a vándor elhúzta kezét,
a pusztító árnyaktól.
A reggel jött, és a vándor
fáradtan a f?re d?l,
a szörnyek elt?ntek agyából,
mint tajték a vízr?l.