Kis ember volt,
kinek mellében
alig fért szíve,
kopasz, kerek fejét,
ócska kalap védte.
Nagyanyámat imádta,
hangját átjárta a tisztelet
keze mozdulatában is
ott volt a szeretet.
Velem szelíd volt
és engedékeny gyakran.
T?le sok ölelést,
simogatást kaptam.
Még ma is látom,
ahogy a régi díványon ül,
keresztrejtvénnyel kezében,
s a fény arcára vetül.
A nagy háború t?lünk
majdnem örökre elvette,
nekünk gyerekeknek,
mindig ezt mesélte.
A szeretet hozta haza,
és hogy volt élelme,
a cigaretta adagját,
penészes kenyérre
cserélte.
Mikor kicsi voltam,
kézen fogva vezetett,
mindig kihúzta magát,
velem együtt nevetett.
Szerettem ?t, büszke alakja
ma is elém réved,
a legjobb nagyapa volt,
akit unoka csak kérhet.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.22. @ 06:00 :: Maretics Erika