A csönd cseppen fülembe,
lassuló ütemben lüktet
a nyár,
apró kortyokban issza,
az erd?
szelíden titkos hangjait
az este,
erre már senkim sem
jár.
A f? szerényen simul lábam
alatt,
csintalan csiklandozza talpam,
itt százszorszép nyújtotta
finom ív? nyakát
hajdan,
hajamba hervadó szirom
ragad.
Falevélb?l sz?tt köntösbe
öltözött gesztenyefám,
fáradtan vállamnak
d?l,
kiváncsi ujjam ismer?s vastag kérgét
tapintja, mit fényesre koptatott
az id?.