A színe kék volt, mint a kopott mennybolt,
úgy emlékszem, jó nyolcvanliteres volt,
a nyaka szűkült, lent mindegyre tágabb
öblöt mélyült a tartó karikának,
bár kanalaztuk, kentük nyakra-főre,
a zsír aligha fogyott ki belőle,
csak egyszer mélyült várósra, ha még oly
hihetetlen is, pont disznóöléskor,
mert olyantájt, hogy töltse föl a lelkét
az olvadt zsírral lágyan telemerték,
és dermedt szépre, kör-körös fehérre,
csöpp üres kúp lukadt a közepére,
majd körbekezdték, móddal és beosztva,
a kenyérkaraj fénylett, mint az ostya,
és télidőben elérték az alját,
a visszamaradt, vén, tepertős barnát,
ő várakozón rányitott az égre,
és beöltözött tiszta, kék-fehérbe.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.30. @ 07:25 :: Böröczki Mihály - Mityka