feladom
eladok mindent, amiben valaha hittem
nincs tovább
elég a csatából, asztalságból, melyre álltak
páran,
hírviv? igazságtalan baráti árnyak, elég
nem vagy itt velem,
ölelésed odaadtad egy olyan hatalomnak
mivel küzdenem nem lehet
ha még egy másik n? volna, egy másik
vágytemet? ribanc
de nem
ez a hatalom túln? rajtam,
eléget bennem minden emléket,
emlékét a csóknak, f?-rengeteget
ölel? árnyát a lombnak, combomban
ível? akaratát a szónak, elég
mit teremtett bennem általad az isten?
minek ismertelek meg ha szeretni
id?m sincsen, nem hogy bilincsem rád
minek kitalált az ágyékrenget? vágy, te
szolga? vagy úr? kinek mondjam
mekkora hatalom bennem a neved?
Istenem, mennyire szerettelek…
——————————–
Keser? énüzenet. A hozzá hasonlókat – akármilyen hiányosságai vannak is – általában elviszi hátán a keresetlenségük, s vers lesznek akkor is, ha az alkotó egyébként igen gyakrolatlan.
A gondolatmenet nehezen (néhol sehogy nem) követhet?, ami a be-beékelt divatos sallangok miatt nem tudható be az elkeseredett ember természetes csapongásának, inkább hisztériás köpködés érzetét kelti, ami persze szintén nem tilos, de igen kevéssé líra.
Összegezve: ezt a pár sort magadnak írtad, én, az olvasó, kulcslyukhoz kényszerítve érzem magam, néznem kell, ahogy vetkezel, nem tartva rendszert, a látóterembe tolsz egy-egy részletet, nem hagyva, hogy magam keressem azt, nem is látlak igazán, így nem tudlak szépnek látni.
A József Attilás címválasztás pedig jelen esetben szinte szentségtörés.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.02. @ 18:59 :: dr Kocsi Katalin
