— Hova, merre repkedsz ebben az időben? – kérdezte a szúnyogfi a szúnyoglányt egy esős nap után, a vízparti nádasban. — Olyan finom nádnedű van erre, minek kell kilométereket repkedni.
— Kinek kell a te nád nedűd? Attól ugyan nem lakok én jól. Nem növényi nedveken élek én, hanem véren. Nem vagyok vegetari-ánus. Ti, férfiak maradjatok csak a veszélytelen növényi nedűknél, de mi amazonok igenis vérszívók maradunk.
— Akkor én nem is tartóztatlak — szólt szúnyogfi. — De ha jóllaktál, akkor esetleg visszajöhetnél még ide egy kis beszélgetésre.
— Majd meglátom. De nem tőlem függ. Ez a vadászat nem egy veszélytelen dolog. Sokszor előfordult már, hogy egy-egy éltesebb amazon annyira lerészegedett a sok vértől, hogy miután becserkészte a következő áldozatát, és könnyelműen minden körültekintés nélkül belemart az áldozatba, ott is felejtette a fogát, mert annyira el volt már lustulva, hogy a hessegető mozdulat is a végzete lett.
— Akkor légy óvatos, ne mohóskodj. Még szeretnék sok kellemes éjszakai órát eltölteni veled itt, a nádasban — bókolt szúnyogfi.
A repkedő amazon már nem hallotta az utolsó szavakat, mert szárnyra kelt. Kezdte gyötörni az éhség. Most nem kellett sokat repülnie, nyár lévén a part tele volt kempingezőkkel. Már a közelükben kőrözött és megcsapta orrát a kellemetlen szúnyogirtó és riasztó illata.
— Micsoda népség! Már réges-régen megmondták, hogy ezek a szerek környezetszennyezők. Nem csak ránk, szúnyogokra veszélyes, hanem azokra is, akik használják. De hiába minden erőfeszítés. Előbb-utóbb nem lesz se szúnyog se áldozat. Mert a kétlábú főemlős kipusztítja majd a többi emlőst is és nekünk sem lesz honnan friss táplálékunk, ha kipusztulnak. Még vegetáriánus koszt sem lesz, mert az is fertőzötté válik ezektől a francos szerektől. Rosszul van ez így kitalálva — elmélkedett az amazon magában. — Akárki is teremtette meg az állatokat, a rovarokat és az embert, nem gondolkozott elég körültekintően. Valahogy egyenlőtlenné tette a létfenntartást. Mert a szúnyognak sokkal kevesebb az esélye minden túléléshez, mint az embernek vagy az állatnak.
Közben odaért a kempingezők sátraihoz. Azok éppen tüzet készültek rakni, hogy vacsorát készítsenek. A szúnyoglány lecsapott a kiszemelt áldozatára.
— A fene egyen meg. Ezek a rohadék szúnyogok nem nyugszanak. Évről évre rosszabb itt a helyzet. Miért nem irtják őket valami vegyszerrel! Minden össze vissza van vegyszerezve, ami sokszor kellemetlenséget okoz magának az embernek. De a szúnyogok élnek és virulnak.
— Ha tudnád, hogy ezek nőstények, akkor nem szidnád őket ennyire.
— Nem is tudtam, hogy te biológus vagy — feleselt vissza az érintett. — Csak a nőstényszúnyogok a vérszívók? De akkor miért nem csak a férfiak vérét szívják?
— Jó kérdés. Valószínű, az egyedfejlődés során rájöttek, nincs értelme különbséget tenni. A nőknek is olyan vérük van, mint a férfiaknak. Egy szúnyog honnét tudhatná, hogy a nőket a férfiak vérszívóknak nevezik néha? Talán hallhatták ezt a mesét, és ezért csak a nőstények élnek véren?
— Teljesen mindegy. Sajnos az én vérem lett most kevesebb azáltal, hogy belém mart.
A szúnyog amazon lecsapott a másik kiszemelt áldozatára is. A károsultnak rosszak voltak a reflexei, mert mellé, illetve utána csapott, amikor az amazon befejezte a lakmározást és zizegve tovaszállt.
— Hiába, a nyár a legjobb időszak számunkra — lelkendezett a repkedő amazon. — Ilyenkor az emberek lustálkodnak a vízparton és nem olyan gyorsak és ügyesek, mint máskor. Ha az ember elég óvatos, akkor jókat tud lakmározni.
Valahogy elfelejtette a szúnyogfi figyelmeztetését, és azt, amit annó még ő mesélt a telhetetlen és önbizalomtól duzzadó társakról. De evés közben jön meg az étvágy. Nem repült vissza azokra az áldozataira, akiket megcsapolt már, hanem újakat, friss véradókat keresett. Egy látszólag alvó alakra szállt rá. Éppen beleeresztette a szívókáját és lassan elkezdte szürcsölni a nedűt. Igen ám, de az áldozat úgy látszik, csak tettette az alvást. Hatalmas tenyere lecsapott. Ezúttal gyorsan és eredményesen. A szegény szúnyogleányzóból csak egy nagy véres pép maradt.
— Na, te sem fogsz már lakmározni ma este belőlünk — pöccentette le magáról a lapos hullát a kárvallott. — Igaz, megcsapoltál egy keveset, de nem vitted el. Itt maradt rajtam szétkenve a sajátoddal meg azokéval, akikkel eddig már loptál az est folyamán.
— Szegény kis szúnyog — sopánkodott az egyik lány. — Milyen rondán végezte. A mohósága vitte a sírba.
Szúnyogfi türelmesen várt a barátnőjére. Lassan kezdett rosszat sejteni.
— Történhetett vele valami, hogy eddig nem érkezett vissza. Miért nem akart vegetáriánus lenni.
Éppen arra tévedt egy éhes fecske, aki valószínűen álmatlanságban szenvedhetett, hogy ilyen késői órán nem valami eresz alatt, a saját különbejáratú fészkében múlatta az időt. Persze lehet, hogy a felesége zavarta ki beszerző útra, mert megunta, hogy egész nap csak ő kajtatott élelem után, míg férjura saját gyomrára csemegézett, és csak elvétve vitt valami ínyenc falatot a fiókáknak. Éles szeme felfedezte a szúnyugfit és egy szippantással be is lakmározta.
Még mondja valaki, hogy a vegetáriánusok hosszú életűek lesznek.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.03. @ 09:27 :: Avi Ben Giora.
