Négy barát beszélgetett egy ódon kastély halljában. Kinn
besötétedett, az árnyékok óriásnak, félelmetesnek látszottak.
Egyedül a t?z körül pislogott egy kis világosság.
Emlékeztek a régi id?kre. Széplaky báró, a kastély tulajdonosa nagy okkultista hírében állott. ?kezdte a múlt fájdalmas eseményeit felidézni Annáról, akit soha nem felejtett el.
– Tudjátok barátaim, kezd? ügyvéd koromban megfogadtak egy fiatal leány mellé, akit boszorkányságért ítéltek el. Amikor meglátogattam a zárkában, elámultam a csodálkozástól, mert olyan volt, mintha Jézus tiszta zöld szemeit láttam volna. Elmesélte, mi történt vele. Boszorkány-ónak gondolták a szépsége és a szemei végett.
Egyik este három lator kiabált be neki mindenfélét, s aztán nekitámasztottak az ablakának egy létrát, hogy felmásszanak rajta. Ekkor az égb?l t?z csapott le a létrára és mindhárman megégtek.
A szemben lakó ember elmondta, hogy látta a tüzet az égb?l,
amikor az ablaknál pipázott, mégis halálra ítélték Annát azzal, hogy égette meg a latrokat. Amikor meggyújtották alatta a máglyát, egy hatalmas fényt láttam a t?z körül, mintha angyal szállt volna le hozzá, hogy elvigye innen.
Azóta visszavonultan élek, mert nem élhetek olyan világban, ahol az ártatlanság b?n és gyilkosok a bírák..
Marjalaki gróf meredten bámult a t?zbe és halkan beszélni kezdett:
– Egyszer nekem is volt egy esetem, amit azóta sem tudtam elfelejteni. Kezd? jogász koromban egy temet? mellett haladtam el éjjel, mikor hangot hallottam, s megérintett valamilyen hidegség.
– Vándor, mentsd meg a lelkemet!
Bemerészkedtem a temet?be, a kriptában egy fiatal leány feküdt hófehér ruhában. Ismét hallottam a hangot:
– Vándor mentsd meg a lelkemet, mert addig nem halhatok meg nyugodtan, amíg a fiamat nem tudtam biztonságban, akit a pusztában szültem egy csipkebokor mellett apám béresét?l. Én elbujdostam szégyenemben, fiamat egy öreg füvesasszonyra bíztam. Az ágyam melletti éjjeliszekrény fiókjában található egy levél, amiben leírtam mindent. Add oda a levelet és a fiamat apámnak.
Elmentem a javasasszonyhoz és megtaláltam a fiút, akit Jánosnak hívtak, elvittem az apjának, aki boldogan ölelte magához leánya hasonmását. Ekkor ismét hangot hallottam és egy h?vös fuvallat érintését.
– Köszönöm vándor, hogy megmentetted a lelkemet.
Hallgattak mélyen a barátok, még szorosabbra összehúzták a székeiket.
Sompataki grófon volt a sor, hogy elmondja magányosságának az okát.
– Egyszer barátaim nekem már volt menyasszonyom, Annának hívták. Mindig halogatta az esküv?nket s nem értettem az okát. Olyanokat válaszolt, hogy a Szaturnusz nem t?r elburjánzást, csak azt engedi átlépni a küszöbön, aki megérett rá.
Az esküv?nk napján elsötétedett az ég, a templom mintha feketébe lett volna burkolva s láttam, megszeppenve áll mellettem Anna. Amikor az ujjára húztam a karikagy?r?t a templom kárpitja kettészakadt. Vészjóslóan kezd?dött közös életünk.
A nászéjszakánkon mellettem feküdt hófehér hálóingben és azt mesélte:
– Tudod vannak emberek, akik nem idevalók a földre, hanem szám?zetésb?l, büntetésb?l vannak itt, de még vétkesen is jobbak, mint a földi emberek. Halandóval nem házasodhatnak, mert akkor büntetésük meghosszabbodik, s örökre meghalnak.
Nem akartam felfogni szavainak jelentését, bár ne tettem volna. Amikor hajnalban felébredtem, ott feküdt mellettem halottan, de mintha élt volna a világ legszebb csodája.
Akkor értettem meg , hogyan kellett volna ?t szeretnem ahhoz, hogy örökké mellettem lehessen.
Izgatottan várták Koppandeky gróf történetét, hiszen tudták, óriási teher nyomja a lelkét, aki gyorsan felhörpintette borát, hogy zaklatottságát enyhítse.
– Tudjátok, sokat foglalkoztam a m?vészekkel. Tanítottam ?ket. Egyszer egy fiatal lányra lettem figyelmes, aki tehetségével magasan kit?nt a többiek közül, rendkívüli színérzékkel rendelkezett. Azt mondtam, segítek neki és lejárattam ?t mindenütt, eldicsekedtem vele, úgy tettem, mintha semmit sem tudna, és mindent nekem köszönhet egyedül.
Aztán hipnózisba tettem, amikor elmentem hozzá, mert ? nem akart velem másképpen foglalkozni, nem tudta összeegyeztetni az önzetlen segítséget mással. Meggyaláztam. Nagyfeszültségbe került és olyan lett, mint egy bábu, végül már az utcára sem tudott kimenni.
Egyszer elhívott magához és számon kérte rajtam, mit tettem vele,
de engem nem érdekelt, csak az, hogy tönkretegyem s lejárassam mindenki el?tt, amerre csak megfordultam.
Aztán nem hallottam róla többé. Évek múlva találkoztam vele újból és szebb volt, mint valaha. A barátom lett a férje.
Azóta sem tudok megnyugodni és érzem, hogy egyre jobban szeretem.
A csillagok az ? szemeit tükrözik, a fenyves erd? zöldje is szemeit jelenti, mindig mindenben ?t látom, minden hangban a hangját vélem felfedezni. Azóta Anna az egész világ.
A barátok még hosszasan merengtek maguk elé és mindnyájan megértették, hogyan kell igazán szeretni.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:12 :: Kohut Katalin
