Asztal – egymagában.
Páros tányéralátétek.
Az egyik oldal mindig
üresen marad.
Az olaj serceg,
a serpeny? oldalára
ráég magányom.
Az én vacsorám nem díszes.
Tányérra szedett halmok.
Egyszer? vagyok, mint a
villára t?zött hús.
Rágódom – húson, id?n,
a konyhai lámpa figyeli
kényszereimet.
Minden h?l ,- ami megmaradt-
zsírba fagyott vacsora a gázon.
Magamnak motyogott
istenhozzádok után
aludni megyek.
Villanytalan csendbe
öltözik a lakás, a panel.
A város.
Nyugtalan, zörg? álmaimon
csillagok ülnek és a fekete
égen át-át sütnek az
ólomszárnyú gépfecskék
piros-fehér szemei.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.06. @ 11:13 :: Csillag Tamás
