Egyszer volt, hol nem volt, nem az üveghegyen túl, csak a szomszéd utcában lakott egy kislány. Gyönyör? szép volt az arca, de valami mégis elrontotta a szépségét: a szeme, ami nem mosolygott.
Szivárvány ismerte piciny gyerekkorától. Volt Katinkának egy hófehér kiskutyája. Mindene fehér volt, csak a nózija és a két gomb szeme világított feketén. Katinka lehetett öt éves, mikor születésnapjára megkapta Pöttyöt. Nagyon, nagyon örült a pajkos falatnyi kiskutyának. Nem sokáig. Alig telt el pár hónap és már nem játszott annyit Pöttyel, mint azel?tt. Teltek múltak a hónapok. Pötty egyre szomorúbb lett. Sokszor csak állt és nézte Katinkát fekete gombszemeivel, csóválta a farkát, de Katinka rá se nézett. Azután egy napon, mikor Pötty kedveskedve odadörzsölte nóziját Katinka kezéhez, nem az történt mint máskor, nem jött a várva várt simogatás. És ezután már mindig így volt. Egy id? után Pötty már csak feküdt a kuckójában szomorúan, és nagyon vágyott a szeretet után.
Egyszer Szivárvány az orrbirizgálós tündér összetalálkozott a kislánnyal az utcasarkon.
– Szia Katinka. Hát te merre tartasz? – szólította meg, mert látta, milyen eltökélten ment.
– Megyek Pöttyért. – mondta, és összeszorította a száját keményen.
– Hol van Pötty???- kérdezte csodálkozva Szivárvány.
– Pötty elment t?lem.
– Igen, hallottam hírét a szomorúságának. Miért nem játszottál vele? Miért nem simogattad?
– Miért kellett volna simogatnom, játszanom vele???? ?az enyém, és punktum!!!!
– És most hol van?
– Most Csillagnál van. És vissza fogom szerezni!! – toppantott a lábával.
– Miért ment Csillaghoz?
– Nem tudom, de láttam ?ket tegnap, amint futkostak az udvaron, hemperegtek a f?ben.
Láttam, hogy a játék után odabújt Csillaghoz, aki simogatta, becézgette. Pici kutyusomnak, pindurkámnak szólította, odaszorította magához. Az én kutyámat???!!!! – d?lt bel?le a felháborodott szó.
– Talán Pötty jól érzi magát Csillaggal? Talán Csillag szereti? – szakította félbe Szivárvány.
– De hiszen én is szerettem, mikor megkaptam.
– És utána? Kedveskedtél neki? Becézgetted? Finom falatokat adtál neki?
– Nem, de ? az enyém. Már mondtam. – nézett Szivárványra méltatlankodva.
– És most hogyan akarod visszaszerezni? Ha szereti Csillagot, meg ? is Pöttyöt, akkor ez nehéz lesz, nem gondolod?
– Majd szeretgetem én is, simogatom, becézgetem, és akkor visszajön.
– Katinka, Katinka! Szerintem, ha szereted, ott kéne hagynod. Ott jól érzi magát. Nem gondolod?
– Nem! Majd úgy fogok csinálni, mintha jobban szeretném. – nézett Szivárványra kíváncsian, mit szól hozzá.
– De hiszen te megpróbálod becsapni! Te játszol a szeretettel! És, ha visszajönne veled, mi történne azután?
– Hogyhogy mi???? Hát az enyém lenne megint.
– És simogatnád, szeretgetnéd, hogy boldog legyen?
– Nem érted???!!! Az a fontos, hogy az enyém legyen. Senki semmit nem vehet el t?lem. – és fogta magát otthagyta Szivárványt.
Az orrbirizgálós tündér nézett utána szomorúan. Megértette, mi az, ami elrontja Katinka szépségét. Rájött, hogy nem a szeme, hanem a hideg a szíve. Nagyon elszomorodott, hiszen csak egy kislányról volt szó. Másnap kisétált a közeli parkba. Leült egy padra és olvasott. Alig kezdett hozzá, mikor meglátta Csillagot, amint Pöttyöt sétáltatta. A kiskutya ott bohóckodott Csillag lába körül. A kislány boldogan nevetett, amikor Pötty felbukott és végiggurult a f?ben. Utána nekiálltak fogócskázni. Szivárvány mosolyogva nézte ?ket. Egyszer csak Csillag lihegve odaült mellé.
– Szi-a Szi-vár-vány! – kapkodta a leveg?t.
Pötty ott csóválta a farkát a lábánál. Az ? nyelve is kilógott.
– Szia Csillag. Láttam jót játszottatok.
– Ihi-gen. Imá-dom a csil-logó szem?, min-dig vidám, játé-kos kutyu-somat. – lelkendezett.
– Hmmm. Nem Katinkáé Pötty? – nézett Csillagra kérd?n.
– De természetesen Katinkáé, hisz ? kapta.
– És akkor hogyhogy veled van? – Ezt nem értem.
– Úgy hogy Pötty tegnap elbújt, de nem akart Katinkával menni, hiába próbált kedveskedni neki, hiába simogatta, becézgette.
– Szerinted, miért nem?
– Tudod, a kutyák sokkal érzékenyebbek, mint az emberek és megérzik, ha valaki csak megjátssza a szeretet. – mondta komolyan. Szivárvány is komolyan kérdezett, pedig elmosolyodott volna a feln?ttes válaszon.
– És most mi lesz?
– Ó én tudtam ám, hogy Pötty csak azért kell neki, hogy mondhassa: Az én kutyám.
– És . . . . – nézett rá Szivárvány értetlenül.
– Azt mondtam, hogy továbbra is az ? kutyája, csak nálam van vendégségben. Az övé, én csak azt adom Pöttynek, amit ? nem tud megadni neki. – és büszkén csillant meg a szeme.
– Ezt jól kitaláltad! – nevette el magát Szivárvány is. És Pötty?
– Pötty szomorú volt, mikor Katinka elment, hiszen szereti. Úgy fájt a szívem. Legszívesebben mondtam volna, hogy menjen vele, de láttam, szívesebben marad velem.
– Lenne egy javaslatom. Mit szólnál, ha csak úgy véletlenül Katinkáék felé sétálnátok, és Pötty bemenne a gazdijához? – nézett kérd?n a kislányra Szivárvány.
– Már én is gondoltam rá. Azt szeretném, ha Pötty boldog lenne. – és megsimogatta a kiskutya fejét, az pedig megnyalogatta a kislány kezét.
Csillag felpattant a padról. Épp csak odakiáltott egy sziát, és már rohant is, Pötty pedig utána.
Miel?tt Szivárvány újból olvasni kezdett volna még elnézte Csillagot és Pöttyöt. Olyan jó volt nézni, ahogy felh?tlenül szeretik egymást. Elgondolkodott a történeten és eszébe jutott egy bölcselet: Szeresd nagyon, ami van, mert ha rájössz, hogy elveszítheted, már lehet kevés lesz szeretni.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:12 :: Helen Bereg
