Seres László : Jób lázadása

Nyomtatás

” Nem voltam gondtalan.

nem leltem békére,

sem nyugalomra,

mégis nyugtalanság jön”

(Jób k.3.r.)

Vesszen az a nap,

melyen megszülettem,

s megzendült az ég:

Fiú fogantatott!

Kínok közt mondtál

hálaimát, Anyám,

mikor felzokogva

gyolcsba raktatok.

Mért nem maradtam

a sötétség foglya,

miért láttam meg

a nyíló hajnalpírt,

miért vajúdott őserőd a lázban,

és szórtad körém

csillagvirágaid,

ha nyomorra szültél,

kénköves bűnre,

s átokverte tudatra ébredt agyam.

Mért hagytad,

hogy óvó méhed kelyhéből

e földi pokolra elragadjanak.

Mért nem haltam meg

összetörve álmod,

hogy erős lesz majd

büszke magzatod,

belém csókolva

a hit tiszta fényét,

mikor Istenhez emel fel

két karod.

Most éjek csendjében

fürösztenél meg,

fejem gondtalan karodba hajtanám

megkísértést

sose látott gyermekként

fognád a kezem,

s vezetnél, jó Anyám.

Mert nyomorultnak engedi meg az Úr,

hogy bőnök közt,

mint aki sohase látott,

őrizze megkeseredett szívében

az életet

és a világosságot.