Kilötykölted a vízfestékes vizet.
Hátad mögül lesek,
alkotó kezeidet nézem:
surranó betűket, törpe katonáidat,
– vagy akrobaták síppal, dobbal?
Nádi hegedűn lobban az éj.
Apró tücsköket fűzöl fel
minden réti,
zöld fűszálra.
*
“Repked a talpraesett
megelégszem veled” – mondod –
még sok a jól hangzó mondat,
gátlásaid kikeményítve,
kérdések tevődnek fel a polcra,
tenyeremben selyemszál-utak,
nézed, amint behálózzák
fejed.
*
Kifehérített
álmai közé a tegnapot is
dobba helyezi,
emlékekbe vezetnek vissza
indító gombra
szelídülő ujjai, szemét
lehunyja, közben
kering az ing.
*
Ó, a szerelem mindig
mindent tudott.
Mit fölélt sok elültetett
meséből, és valós
miniatűr kozmológiát
alkotott,
könyvek közt csereberélt,
apróságokat csent el, mint
a visszatérő
lenge gondolat.
*
Távolról nyújtjuk kezünk.
Elképzeltük, hogy
közel érkezünk.
Míg bújok, te
halkabban szeretsz.
Kikerülhetetlen,
de fölemelt részletek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
