1.
rándul a b?röm, mint légyt?l a lóé.
nedves orral bök meg a pillanat.
tenni taszít sárba az id?,
gondozni, ami még megmaradt,
regényt írnék rólad,
(kibújva alólad,
kirúgva a takarót,
kirúgva a falat,)
ha jogos lenne az érzés, a vágy,
jogos volna az ölel? gondolat;
ha értenéd a távolt,
ha szeretnéd magad,
ha nem volna üresség,
ha nem volnának falak,
ha nem volna ’túl mély’,
ha nem volna harag;
jó volna tudni.
hogy ne bánthassalak.
aludnod kell még –
majd felvirrad a nap –
aludni, míg súg az alkonyat,
aludni, míg józan a reggel,
míg elhajt a busz, apád, a vonat;
aludni, míg élsz,
míg megtalálod magad –
hajtsd le fejed. nyugodj.
felejtsd minden szavad.
ne várj rám tovább.
már semmi sem maradt.
2.
kiejtelek kezemb?l,
véreznek a falak.
gyere, sírj velem most.
én megáldottalak.
3.
az ágy szélére ült a múlt,
vállat masszírozni jött;
homlokot csókolni,
kedvesen hozni teát…
még egy vonat tovadöcögött.
ma üres lett az ágy.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:12 :: Zsákai Lilian