(kacsafarkú szender – ha szárnyal – kedvenc; különben meg seszín? lepke)
Kék virágaim fölött kolibrik,
?sz felé vendégem?l egy pár,
Könnyen állnak fönn a leveg?ben,
Hosszú nyelvükkel színak nektárt –
És máris halhatatlan rebbenés:
Itt egy új virág, akár tavaly,
S jöv?re – mint idén – az újra új;
Már nem tudom, mi évet írunk most,
Évet mérjek, látványt, kék eget?
Nem tudom honnét, hová és meddig:
Lepkefélék, lélek, szenderek.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.02. @ 19:54 :: Petz György