Beletörölném orrom
a feledhetetlen jelenbe,
az egyszer használatos pillanat,
most lám emlékké nemesül,
szipogva bár, de maradandó.
Váladék, vér, láz, nyirok is
mind lelket farag,
félelmeink násza poklokat
kirántva, csillag szülés,
vajúdik
ajkunkon köszönetünk,
egy magasabb szellemi
létezés jön.
Azt képzelem, hogy most
a világ vidáman kering,
a bolygókat
simogatom, és Jupiterem
tér fenegyerek,
legmerészebb szaltójával
elér, ölembe pottyannak
róla az istenek.
————————
Rendben, akkor kés?bb el?vesszük.
Szerkeszt?társaimmal még azt szeretnénk kérni t?led, Anna, hogy ha megoldható, egyszerre csak egy versed legyen mozgásban, így biztosan nem keveredünk el közöttük.
Teljesen igazad van. Már tegnap is éreztem, hogy félre fog menni, ha ennyit írok, helyesen látod: ami értéktelenedést hoz. megteszem amit lehet, és a fentieket megírom érthet?bben…
Mi értelme egy ilyen kijelentésnek, hogy beletörlöm orrom, ha aztán nem tudjuk meg miért, miért érdemli ezt a jelen, s miért viszonyulsz te így bármihez is. Ez így csak hatásvadászat, nem érdekesebb, értékesebbé, teszi az verset, inkább értéktelenít. Ezt a tagmondatot: “Jupiterem tér fenegyerek…”, nem értem. Mi akar ez lenni?
Legutóbbi módosítás: 2011.10.02. @ 21:10 :: Marthi Anna
