Ez jó. Bevallom végre, szélhámos vagyok, s
e beismerés mögött lapul még harminchárom ok,
amiért jobb, ha elkerül a végzet nagy szava,
mi annyiszor járt ajkaimra, végül eltűnt igaza.
Szerintem más is így van ezzel, csak elgyávult korú,
és fél belátni, így kezdődik minden háború,
hol halni kell, hazudni, tőrbe csalni élet áron is,
a szűzben látni kell, hogy kárhozó, pironkodón hamis.
Az íráshoz kéz kell, a gondolathoz ész, sosem
mondtam tán senkinek: Egy életet megérsz.
Nem számít már az sem, miként mutat a kép, hisz
voltaképp nekem sincs már meg árva lány hajam,
az összekócolt tincseim csak azt sugallják;
e lánynak nincs jövője. Fáradt múltja van.
Minden napnak jár a vers, szerelmes ködbe
vésett rózsaszín keret, pedig csak kacérkodom
a férfinéppel, végül belőlük sem kérek én teret.
Nem mondom senkinek: Veled tartok, ha elhagysz!
És azt sem ígérem soha: Velem maradhatsz!
Legutóbbi módosítás: 2011.10.11. @ 14:43 :: Kőmüves Klára