Selymét bontod az ágynak,
szantálfelh?mbe beleszagolsz,
szétnyíló lábaim köze párás,
akár ajak-üvegemen nyálad.
Amint fölenged az éj, kéjbe
mártott ujjainkról kérges
magány csorog le, combjaim
simogatod, belevérzed jeled.
Immár velem a holnap.
Rám írsz. H?ség-sóhajt.
*
De a vers csak most kezd?dik:
tíz köröm-csíktól hátad díszes,
tintába mártott, szárnyból tépett
tustollal rajzolsz, rímed éget.
Kaligrafált álmot ?rz? ujjbegy.
Fenéken hullámzó sorokba rejt,
vágy erdejében bús ború csend.
Dal testén éled beszegett lélek.
Gyöngy bet?k karcolt simogatása,
pergamen b?r öröklét valósága…
Legutóbbi módosítás: 2011.10.17. @ 10:16 :: Marthi Anna
