szél olvaszt meg ág-lelkemen minden jeget,
elég volt fázni, jobbra és másra várni, élni
élni akarok újra, ölelésbe burkolózva hívni
a lepkét kerget? tavaszi eget, hancúrozva
patak partján keresni a szemed sugarában
perzsel? varázst, s hinni, hogy az égben
jól elbújó Isten talán engem is szeret és
nem vesz el t?lem minden ígéretet, amit
egykor esküdött a porban mikor testemet
összegyúrta, töltötte fel lélekkel s hittel,
mert azt gondolta lesz még b?ven er?m a
kereszt cipelésre – hát tévedett
felállok és égre nézek, kérek t?le újabb
menedéket, engedélyt és kegyelmet is
az új élet reményének, hála neki érte
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: dr Kocsi Katalin