A bíró lezárta a tárgyalást, a vádlottakat elvezették. Király is szedel?zködött már, amikor Dr. Szotyori Imola jött oda hozzá.
– Kiváló szónok! Remélem, a bírót is meggy?zte, mert engem igen. – mondta elismer?en.
– Reménykedjünk… – pillantott oldalra az ügyvéd. Hangja inkább kétked? volt, mint magabiztos.
– Hogyan tovább? – érdekl?dött az orvosn?.
– Holnap reggel függesztik ki a mai tárgyalásokon hozott döntéseket[1]. A vádlottak nem szemt?l szembe kapják meg az ítéletet, mint Amerikában – tette hozzá magyarázatként. – Ha felfüggesztettet kap, ahogyan kértem, szabadon engedik. – csukta be az irattáskáját, majd leemelte az asztalról.
– Ma este Bukarestbe utazom. Azt hiszem, Áronnak az lenne a legjobb, ha haza mehetne, saját ágyában aludhatna. Az otthoni környezet biztonságot adna neki. Nem mindegy, hogy onnan, vagy a börtönb?l vonulna be a pszichiátriára. De kellene valaki, aki mellette marad. Holnapután épp ügyeletes leszek, én felelek a beutalásokért, hozzák be kilenc óra körül. Ha mégis bezárják, akkor is próbáljon engedélyt szerezni, hogy megvizsgálhassam. – nézett Király szemébe.
– Édesanyámmal majd mellette maradunk – szólt közbe MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina, aki már egy ideje mellettük állt. – Egykor a pszichiátrián dolgozott. Ionescu Dianának hívják, lehet emlékszik rá. – nézett Dr. Szotyorira.
– Az nagyon jó! Akkor jöjjön most velem, hadd adjak néhány tanácsot erre vonatkozólag – felelte Dr. Szotyori jelezve, siet.
Király magára maradt, már épp ki akart indulni a teremb?l, amikor egy férfi, aki egy ideje kissé távolabbról figyelte ?ket megszólította.
– Ügyvéd úr, minden elismerésem ezért a záróbeszédéért. Covaciu Ioan vagyok, a Transilvania Expres riportere – mutatkozott be.
– Nem kívánok nyilatkozni az esélyekr?l. Várjuk meg a bíró döntését.
– Rendben, elteszem a mikrofont – felelte a riporter és valóban a táskájába tette. – Legalább magánszemélyként mondjon annyit, ön szerint hogyan hibázhatott ekkorát az ügyész? Miért nem t?nt fel se neki se a rend?rségnek az a sok ellentmondás, amire ön felfigyelt?
– A rend?rség és az ügyészség elhamarkodott döntést hozott. A rend?rparancsnok fiának gyanúba keveredése miatt gyors megoldást követelt. A vezéralezredes úr miel?bb tisztára akarta mosni magát. Vântu f?hadnagy közelg? nászútja csak olaj volt a t?zre. Az ügyész úr pedig készpénznek vette elhamarkodott következtetéseiket. Tény és való, sok a véletlen egybeesés, például a két ritka vércsoport egyezése, az óra jelenléte a tett helyszínén, ami úgy t?nt alátámasztja védencem b?nösségét. Tévedni emberi dolog, ezért kell tárgyalás, véd? és ártatlanság vélelme – felelte, majd elköszönt és faképnél hagyta a riportert. Azonnal meg is bánta, hogy ennyit is mondott.
Másnap reggel izgatottan indult a bíróságra, hogy megtudja, milyen ítélet született. A buszmegállóban hallotta, amint egy rikkancs a következ?képpen reklámozza a Transilvania Exprest: „A Cézárok meghaltak, éljen Király! Kezd? ügyvéd kioktatja a szigoráról hírhedt ügyészt és a rend?rséget.” Vett egy újságot, melynek els? oldalán elh?lve szembesült kontextusukból kivett szavai idézetével, „megfelel?” átértelmezésben. Rádöbbent, lépre ment. A riporternek lehetett még egy rejtett mikrofonja. Azért tette el olyan készségesen az els?t.
Düht?l remegve ért a bíróságra. Ingerültsége elpárolgott, amint meglátta, hogy Áront felmentették a gyilkosság vádja alól. Azonnal ment intézkedni, szabadon bocsátása érdekében.
– Felmentettek. Szabad vagy! Csak fél év felfüggesztett börtönt kaptál a lopásokban való részvételedért! – újságolta neki lázas örömmel, amint a fiú kilépett a cella ajtaján.
Áron még csak fel se kapta a fejét. Fásultan követte az ügyvédet, mint akinek minden mindegy. Király elborzadt. Miként fogja Dr. Szotyori helyre hozni? Vajon nem borult el végérvényesen az agya? Amint az épületb?l kiértek, azonnal körbe fogták ?ket a riporterek.
– Védencem nincs abban az egészségi állapotban, hogy kérdéseikre válaszoljon – próbálta leszerelni a kérdez?sköd?ket.
– Véd?beszéde közben a következ?ket mondta, idézem: „Ha ma tennénk fel a kérdést, hogy védencem beszámítható-e, a válasz egyértelm? lenne. Nem!” Majd kicsivel kés?bb: „Annál is inkább, mert kórházi kezelésre van szüksége. A legnagyobb esélye a gyógyulásra a saját kezel?orvosa kezében van, aki már egyszer sikeresen visszahozta a depresszióból.” – Nem jelent veszélyt önmagára és a társadalomra szabadon engedni ebben az állapotban?
– Holnaptól beutaltatjuk a pszichiátriára. Már megbeszéltem kezel?orvosával.
Nem tudta lerázni ?ket. A riporter olyan, mint a kullancs, ha szenzációt sejt. Záporoztak felé a kérdések.
– Ha be kell utalni a pszichiátriára, miért állította róla, beszámítható?
– Miért csak holnaptól?
– Nem kockázatos magára hagyni éjszakára egy elmebajost?
Azt se tudta, melyikre válaszoljon. Nem is válaszolt többet a kérdésekre, csak utat próbált törni maguknak.
– Fenntartja a mai Transilvania Expresben megjelent kijelentéseit?
Úgy fordult meg, mintha neki akarna ugrani a kérdez?nek. A TVS Holding, a helyi TV-adó riportere szegezte neki a kérdést. „Gondold át, amit mondasz!” – figyelmeztette egy bels? vészcseng?. Körülnézett, hátha ezzel is id?t nyer válaszának átgondolására. Covaciut kereste szemével. Kissé hátrább, de még egy mikrofon hatósugarán belül látta meg egy fényképész társaságában. Nem tolakodott az els? sorba. Úgy figyelte ?ket, mint egy lesben ül? ragadozó kiszemelt áldozatát. Király legszívesebben odakiáltotta volna: „Kérjék meg a riporter urat, tegye közzé a „beszélgetésünk” vágatlan szövegét, azzal együtt, amikor a következ?képpen jellemeztem a nyomozás során elkövetett mulasztásokat: „Tévedni emberi dolog, ezért kell tárgyalás, ügyvéd és ártatlanság vélelme!” Végül megjött a józan esze, és nem mondott semmit. Csak olaj lett volna a t?zre. A riporter kaján tekintete mintha azt üzente volna: „Pereljen be! A cikkben idézett minden szava elhangzott a szájából, vagy nem?”
MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina érkezése zavarta meg a szóváltást. Alig tudta közel verekedni magát hozzájuk.
– Gyere Áron! Hazaviszlek. Úgy örülök, hogy sikerült ártatlanságodat bebizonyítani! – karolt bele a maga elé mered? fiúba. – A közelben parkoltam le, menjünk oda! – fordult az ügyvédhez.
Azonnal magára vonta a riporterek figyelmét. Villogtak a vakuk.
– Hagyjanak békén! Nem látják, milyen állapotban van? Maguknak nincsen istenük? – förmedt rájuk a lány.
Covaciu sokatmondóan megcsóválta a fejét, miközben a szája szélén gúnyos mosoly bujkált. „Tenyérbemászó egy képed van!” – morogta maga elé Király, miközben nagy nehezen eljutottak a MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina autójához, és beültek. „Vajon az ügyész és Albu mit nyilatkoztak? Eh, majd este megtudom a híradóból.”
Miközben a Berzei utca felé tartottak, eszébe jutott az egyik neki szegezett kérdés. „Nem kockázatos magára hagyni éjszakára egy elmebajost?” – Hmm! Erre nem is gondolt. Hiszen Áron akár öngyilkosságot is elkövethet! A lány mintha olvasott volna gondolataiban, meg is adta a választ.
– A doktorn? adott valami nyugtatókat, amelyekt?l Áron mélyen fog aludni. Édesanyámmal felváltva mellette leszünk. Nem hagyjuk magára.
– Rokona nincs? – érdekl?dött gondterhelten az ügyvéd.
– Nagyszülei sincsenek életben, szüleinek nem volt testvére.
– Miért vállalta el? Nem sokan tennék meg a szomszédok közül.
– Xántus doktor mentette meg nagymamám lábát. Le akarták vágni… – pillantott a lány vezetés közben az ügyvédre.
Amint az ügyvéd visszaért irodájába, a titkárn?je azzal fogadta, szaladjon a szülészetre, mert feleségét beutalták. Hagyott csapot-papot, taxiba ült. Ilyenkor mintha a közlekedési lámpák is mintha összeesküdnének a lélekszakadva igyekv? ellen. A kórház halljába érve tehetetlenül nézett körül. A szülészet-n?gyógyászaton nem engednek be látogatókat, f?leg férfiakat nem. Telefonon csak egy n?vérrel tudott beszélni, Erika kezel?orvosa id?közben a bement a m?t?be. Feleségének nem volt szabad ajánlatos felkelnie az ágyból.[2] Órákon át t?kön ült, míg sikerült az orvossal beszélnie. Hála az id?ben megtörtént orvosi beavatkozásnak, sikerült a spontán abortuszt megel?zni. Kés? este lett, mire hazaért. A híreket elszalasztotta. Mit számított! F?, hogy „mindketten” jól vannak!
Nehezen aludt el a sok izgalom után. Azel?tt való éjszaka is álmatlanul forgolódott, akkor a bírói döntés foglalkoztatta. Végül mély álomba merült. Kábán ébredt, nehezen szedte össze gondolatait. A telefon csörgése térítette magához. Baljós sejtelemmel kapta fel a kagylót. Pillanatra megnyugodott, amikor nem a szülészetr?l hívták, de szíve ismét elszorult, amint felismerte MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina hangját. Hajnali telefonálása semmi jót nem ígért.
– Egész délután kerestem. Az ügyész fellebbezni fog. – informálta a lány.
– Nem lep meg a tegnapi sajtóvisszhang után – felelte Király. – Személyes kudarcként élte meg Áron felmentését.
– A ma reggeli Transilvania Exprest látta?
– Mit írt már megint az a szemét?
– Inkább olvassa el. Nem lehet néhány szóban elmondani.
– Megyek, majd visszahívom. – felelte az ügyvéd él letette a kagylót. Sietve felöltözött, és elindult újságot venni. Még a sarokig se ért, máris halotta távolból a rikkancs szavait.
– Felmentették a metromi gyilkost! Az ügyész fellebbezni fog! Hamis tanúzással és b?nrészességgel vádolják a koronatanút, aki a gyilkos lakásán töltötte az éjszakát. ? tüntette el a vérnyomokat is a vádlott ruháiból! Az ügyvéd karrierjét kockáztatja! Vegyék a Transilvania Expresst!
Az újság címlapján MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina volt látható, hálóingben és háziköntösben, Áron szobájában, a fiú arcát simogatva. A szemközti tömbház egyik ablakából fényképezhették. Vissza se ment a lakására, hanem taxiba ült. Ez már nem telefontéma, személyen kell beszélnie a lánnyal. A taxiban futotta végig a cikket. A sof?r észrevette, mit olvas.
– Az összes gazember ügyvédet be kellene zárni! Maffióta mind. Miattuk futkároz szabadon a sok gyilkos és gonosztev?. Semmit?l se riadnak vissza, csak pénz üsse a markukat! Végre egyet elkaptak, remélem, életfogytiglanra ítélik! Bár kétlem, Romániában élünk… Egyik varjú nem vájja ki a másiknak a szemét!
Király nem világosította fel, hogy a cikkben épp róla van szó. Alig várta, hogy a Berzei utca sarkára érjen és kiszállhasson a taxiból. Fizetett, majd felment az els? emeletre és becsengetett a Xántus lakás ajtaján. MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina nyitott ajtót.
– Az arcát simogattam meg vigasztalóan! – magyarázkodott kétségbeesve a lány, amint meglátta az ügyvédet. – Mi lesz most? Mindhármunkat bezárnak?
– Hogy volt az éjjel? – Az ügyvéd kitér? válasza nem ígért semmi jót.
– Eseménytelen, ahogyan a doktorn? megígérte, Áron aludt.
Rövid tanakodás után, Király azt ajánlotta, hogy ? viszi be Áront a kórházba egy taxival, MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina pedig nézzen körül a lakásban. ? otthonosabban mozog itt. Azt már tudják hol lehetett Áron, de ha rájönnének mi célból járt a régi városközpontban, lehet, kerülne valaki, aki ráismert és meger?síthetné az alibit. Csak hát azóta már rengeteg id? telt el… Ki emlékezne pont arra a napra és órára?
– Mit keresünk? – érdekl?dött a lány.
– Nem tudom! – felelte az ügyvéd, majd felállt, hogy a fiút miel?bb az Eminescu kórházba vihesse.
Dr. Szotyori azonnal beutalta Áront, majd gondterhelt arccal hallgatta végig az ügyvédet dolgozószobájában.
– Néhány nap alatt nem hiszem, hogy helyre tudom hozni. Még az is kérdéses, sikerül-e egyáltalán, annyira súlyos állapotban van. Egy dolog egy akut depresszió, amelyet családjának a halála váltott ki, és mer?ben más egy hosszú ideig kezeletlen visszaesés. Mindent megteszek, ami t?lem telik, de… – A befejezetlen mondat sokatmondó volt.
Király a pszichiátriáról az irodájába sietett. Titkárn?je azzal fogadta, hogy az ügyész soron kívüli tárgyalást kért, mert egy közveszélyes gyilkos szabadlábon van. Ez várható volt, de attól a pillanattól kezdve az id? ellene dolgozott. A szorongás béklyóba fogta gondolatait. Egy épkézláb ötlete nem született. Jobb híján felkereste TelegÃ?Æ?t irodájában, hátha jobb belátásra tudja bírni. A sajtóban nem jelent meg az is, mi célból tartózkodott MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina Áron lakásában. Ha nem is hisz neki, legalább egy haladékot kieszközölhet nála. TeleagÃ?Æ? meg se hallgatta.
– Ki mit vet, azt arat! Megígérem, nem kapkodom el a vádiratának el?készítését – utalt gúnyosan az ügyvédnek a sajtóban megjelent szavaira. – Ne egészítse ki a vádpontokat az ügyész befolyásolásának kísérletével! Inkább keressen hétf?ig egy focicsapatnyi szavahihet? tanút védence alibijének alátámasztására, ha meg akarja úszni. Egyszer engemet is meg lehet lepni. Kétszer nem. Viszontlátásra hétf?n reggel, a fellebbviteli bíróságon!
– Ma mindenkivel kiabál – súgta oda az ügyész titkárn?je f?nöke bizonyítványát magyarázva, miután a férfi becsukta maga után az ajtót.
– Jaj, nem! – gyökerezett a földbe Király lába. – Hétf? reggel engedik ki a feleségemet is a kórházból! – Habozva fordult hátra, visszamenjen-e, van-e értelme az ingerült ügyésszel egyezkednie.
– Inkább most ne… – tanácsolta a titkárn? megért? hangon. – Megpróbálok beszélni vele kés?bb, ha kicsit megnyugszik.
– Köszönöm… – nézett hálásan a n?re, elköszönt, majd távozott.
Irodájába érve odaszólt a titkárn?jének:
– Kérem, hozzon valami szendvicset, mert nem reggeliztem, és f?zzön egy kávét is!
A titkárn? magára kapta a kabátját, és elment. Az ügyvéd leült, majd könyökét íróasztalára helyezve arcát kezébe temette. Gondolatai üresben jártak. A kopogást nem hallotta meg, a bejárati ajtó bátortalan kinyitására sem figyelt fel. Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?linanak köszönése riasztotta fel.
– Ugye talált valamit? – kérdezte Király reménykedve a köszönés fogadása helyett. – foglaljon helyet.
– Nem, köszönöm, sietek. – hárította el a lány – Mindent felforgattam. Már lemondtam a további kutakodásról, s fáradtan huppantam a kanapéra. Áronnak volt egy medálja, amit mindig a nyakában hordott egy aranyláncon. Otthon maradt. Unalmamban játszani kezdtem vele. Kinyílt. Szüleinek és húgának a fényképe volt benne, a harmadikat, ezt, egy újságból vághatta ki – mutatta meg.
Egy tizennyolc-húsz év körüli lány volt rajta melegít?ben. Egy csoportképb?l vághatták ki. Öltözete arra utalt, hogy sportoló, bár valamelyik gimnázium csapatának a tagja is lehetett
– Cherchez le femme! – töprengett az ügyvéd hangosan miközben a képet a fénymásolóba helyzete. – Rokona nincs, naplója nem tesz róla említést. Egykori kedvese lenne, aki megalázta? A fiú még mindig szerelmes lenne belé? Ha nem, akkor a naplójából hiányzó utolsó két napon ismerhette meg. A lánytól valódi fényképet kapott volna… De ha a gyilkosság id?pontjában találkoztak, akkor lett volna, aki tanúsítsa ártatlanságát. Nincs az a lány, aki egy szakítás ellenére megtagadná, hogy alibit biztosítson egy el nem követett gyilkosságra… Ennek se füle se farka. – Miután készített több másolatot is, az eredetit visszaadta a lánynak. – Ezt tegye vissza a helyére, ha hazamegy.
– Nekem most munkába kell mennem. Csak tegnapra vettem ki szabadnapot…– jelezte MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina távozási szándékát. Az ügyvéd kikísérte, majd visszaült az íróasztalához.
„Hiú remény, de legalább nem ülök tétlenül” – gondolta az ügyvéd. Hamar rájött, hiába járja végig a közép- és szakiskolákat. Péntek délután van már, nem talál ott senkit. A lány egyetemista is lehet. Maradnak a sportegyesületek. De hát azt se tudja, milyen sportágról van szó… A nagyobb sportkluboknál kellene megpróbálnia, végeredményben az ellenfelei is megismerhetik.
– Teremtse el? a legnagyobb brassói sportklubok listáját és címeit. Legalább azokét, amelyikét tudja. Addig megeszem a szendvicset – szólt a szendvicsekkel visszatér? titkárn?nek.
– Hozom a kávét is azonnal. – Válaszolta. Hangján érz?dött, nincs ínyére a feladat. Nem nyomozóirodába szerz?dött.
Király farkaséhesen harapott bele a sonkás szendvicsbe. „Nem voltam a kórházban, még fel se hívtam az orvost” – lett úrrá rajta a b?ntudat. – „Amint befejezem az evést, azonnal telefonálok, bármi történjék is.”
(Folytatás következik: „Mata Hari” tanúskodni akar. )
[1] A román igazságszolgáltatásban nem esküdtek, hanem a bíró dönt, és nem közlik a vádlottakkal szemt?l szembe a döntés eredményét.
[2] A történet a kilencvenes évek elején játszódik, akkor még nem volt mobiltelefon.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
