A várakozás szent hevében
ruházlak fel lelkem minden
rezzenésével.
Elvárásom nincs feléd, nem
lehet, nem ismerlek téged,
mégis féltelek.
Magam, s?t téged is t?lem,
hiszen emberek haltak ki
mell?lem.
Elvette ?ket az Isten,
szerinte egyedül kell majd
vinnem keresztemet.
Nem hadakozom, vele sosem
lehetett, megintett párszor,
és mindig nevetett
rajtam – a feketén, báránya
voltam mégis, nem cseléd,
fehérnép, de N?,
vad és engedetlen szívvel,
lélekkel, vágyakkal bélelt
cserépedény.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.27. @ 06:55 :: dr Kocsi Katalin