Mínusz húsz fok, nem a legideálisabb h?mérséklet egy alig tizenhat éves szerelmes párnak. Hosszas városbeli andalgás után, a fehér lovon ül? hercegnek tekintett ifjonc hazakísérte a leánykát a szül?i házhoz. A kapuban, amúgy nagykabátok által gátoltan igyekeztek egymással ismerkedni. Ez gyakorlatilag az els? pillanatok után elvesztette realitását, így a központban elkezdett sétálás mintájára, háztömböket megkerül? olvadozásba kezdtek, meg-megállva, úgy nagykabátostól egymásba gabalyodva.
Hiába perzselt mindkett?jük belsejében kohóh?fokon a vágy, azt a rengeteg mínuszt sehogyan sem volt képes átmelegíteni. Szívük-lelkük izzott, ereikben a vér forróbb volt a gejzír kil?tte termálvíznél, mindennel foglalkoztak, csak a pontos id?vel nem. Azt is elfelejtették, hogy éjszaka van vagy nappal, bár a sötétségt?l és a csendt?l ez elég nyilvánvaló volt.
Csak nézték egymást, beszélgettek, mosolyogtak, majd újra meg újra összegabalyodtak. Egy id? után, valami sokadik érzék eljuttatta a lány agyához – a szív forrását legy?zve -, hogy a szülei a leeresztett red?ny résein keresztül, ideges és aggódó szemekkel, mintegy telepatikusan próbálják értésére adni, hogy órák óta a házon belül volna a helye.
Nehéz elválás volt, olyan mintha egy életre kellett volna kettészakadniuk, de menni kellett. A fiúban az idegeket és ereket forraló vágy nem sokat csitult. Órájára pillantva döbbent rá, hogy az éjszaka közepén, ugyanolyan aggódással várják a város távolabbi pontján szülei, mint a lányt.
Vágtában indult a folyó irányába, egy pillanat alatt lel?tte még az elméleti lehet?ségét is az els? hídig történ? eljutásnak, amivel legalább egy órát került volna. A folyó betonszilárd jegére bízta magát. Rohantában, hogy el ne csússzon a fagyott hó segítette bakancsait, amelyek annyit süppedtek minden lépéskor, hogy az egyensúlyvesztést?l nem kellett félnie. A csikorgó fagy némileg lejjebb csavarta a felajzott vágyak lámpását, mire a folyópartig ért. Futástól kipirult arccal, a fagyos szél kíméletlen és kéretlen hidegével a gátoldalon végigfeküdt, és mint szánkó csúszott a vízszintig.
A jégre taposott és elindult. Három-négy próbarugózás után, a biztonságot tökéletesnek gondolta. Sietett. Jó messze volt már a parttól, amikor átvillant az agyán, hogy valahol ebben a magasságban, a túlparton kanális bemenet van, meleg levet ömlesztve a folyóba. Csak alig aggódott, ismerte a környéket. Nappal a hó és jég láthatatlanul elrejtette a szemek el?l azt a helyet, következésképpen félnivalója nem lehet. Ám, ez a percnyi biztonságérzet, a mélyben megroppant. Közeledett a folyó közepe felé, és mikor a hó és jég által feler?sített fényviszonyok mellett az éjszaka síri csendjében sikoltó nyikorgást hallott bakancsa alatt, a hang a szívébe fájdult.
Egyáltalán nem érzett már biztos talajt a lába alatt.”Remek úszó vagyok, semmi gond nem lehet.” – ez az ostoba gondolat is, ahogy született úgy halt meg benne. Ismeretei szerint, sehol máshol nem olyan mély a víz, mint épp itt. A jég alá merülve, ha nem is hal meg azonnal, de a léket még egyszer meg nem találja, ha mégis, onnan egyedül ki nem jön.
Visszatérni már nem szabad, a túlpart éppen olyan messze van, mint ahonnan indult. Megállni sem, hiszen a súly, minél tovább van egy adott ponton, annál nagyobb terhelést jelent az elvékonyodott jégrétegre, és végül túlságosan sietni sem szabad, mert az er?s lépés ugyanezt eredményezi.
Mialatt határozottan, nem túl gyorsan, nem túl lassan haladt, minden egyes lépésnél egy nyüszít? jégnyikorgás emlékeztette, nem biztos, hogy jól döntött.
Olyan szívesen lett volna a parton. Azért az egy órányi nyereségért, nincs az az ego, amelyik még egyszer saját magára er?ltette volna, a folyón átkelés képtelen gondolatát. Roppant és sziszegett a jég talpa alatt. Közeledett, érzékelte, hogy ismét szilárd, már nem ropog, nem sír. Megnyugodott, ám nyugalma ismét szertefoszlott, mikor a bakancsa sarkig süllyedt a jeges vízbe.
Enyhe g?zölgést vélt felfedezni a túlsó gát alján. Rádöbbent, hogy egyenesen a kanális bejáratának tart. Óvatosan megfordult, nyolc-tíz lépést hátrált, amíg ismét biztonságosnak nem érezte a jeget, majd elindult a folyásnak felfelé. Semmi kedve nem volt további h?sködéssel kockára tenni bármit is, túl nagy a vesztenivaló. Ötven métert gyalogolt kemény jégen, mikor balra fordulva eljutott a partig. Négykézláb mászott fel a tetejére, vett egy nagy leveg?t és a rövidtávfutó sebességével, vágtában elindult haza.
Megint tanult valamit és megint megmenekült.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Boér Péter Pál
