Könnyeim keresem – nincsenek meg,
az ízét se tudom már a sónak.
Párkányomon, a szürkeség felett
az es?cseppek dobjai szólnak.
Így fogyok el lassan, sejtr?l sejtre,
a szám szorítva, könyörög – kiált.
Pedig lenne még, ki szerethetne,
szikes szív – nem érzem a mágiád.
Ránc rokolyán, retinán folt vagyok,
én tagadtalak, te tudni véltél.
Nem vártak varázsütött angyalok,
hiába futottam – utolértél.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.01. @ 11:40 :: Csillag Tamás