Kellett neked, Te mindenek tudója!
Haláltánc-játék. A minden kínnak
okozója az az utolsó szándék, hogy
megértsék végre kínjaid. Öreg vagy
– már majdnem negyven. Bel’szerveid
egymásra folyva lüktetik gyerekkori
dallamod. Csak az agy idomtalan – még
él. Bolond igéket suttog az összevarrt
szájnak. De ott a fék – a vég.
Nincs, ki értse a zajt. A kattogó vonatok
rendjét. A sikolyok halmazának tágulását.
Megmaradt fogaid lélek-?rlését. Gyomrod
vérének zuhatagát, erek pattanását…
Költ? vagy: szenvedj!
Írj szépet. Majd tapsok emelnek magad fölé.
Légy szépfiú dámák karjai közt.
Barát: büszkeség maguknak.
De ha a reggel még asztalon talál,
szétszívott dekkek, mint párnák
– nyálad a kifolyt sörre cseppen. Lám,
csóválják is fejüket korlátolt hitek prófétái.
Halj meg!
A költ? szoborként ideális ikon. Szíved,
mint bet?halmaz, gy?lik a polcokon. Nem kérsz,
nem beszélsz. Nincs tántorgó józanész.
Csak rideg bronz-szemek, elképzelt vérerek
– az évfordulókon majd néhány hervadó virág.
Nesze neked, Világ!
Legutóbbi módosítás: 2011.11.01. @ 13:39 :: Jagos István Róbert
