az én mesém 🙂
Lujzit, a cicánkat napok óta nem láttuk. Vasárnap reggel hangosan nyávogott az ajtónk előtt. Először azt hittük, fáj valamije, de amikor meglátta a kezemben a tejet, rögtön hozzám szaladt, és dorombolni kezdett. Megitta, én közben befutottam a lakásba, hogy elmondjam, megvan Lujzi. Közben nyitva hagytam az ajtót. A cicánk beosont, és a konyhából kivitt pár halat, amit édesanyánk vasárnapi ebédhez készített elő. Amire észrevettük, már megette. Másnap reggel hallottuk, hogy Lujzi sír, fáj a hasa. Bevittük az állatorvoshoz, aki megnyugtatott minket, három nap diéta után rendbe jön.
Azóta megtanulta, hogy nem szabad mohónak lenni.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Pápai Eszter
