Most megjelentél, testetlenül elém estél,
markolod keményen szélfútta ruhám,
arcod immár varázsolt színezet? festék,
melyet ringó iramban dobál az id?hullám.
Hogy látom-e ráncos-oválkás arcodat,
amit kegyetlen telek csipkéztek ketté?
Látom, persze látom drótkötél izmodat,
fogsz egy percre, de immár hova lettél?
Mikor csoszogva, perclépt?n kiálltál a kertbe,
széleid nap fénye karmolta élesre, ragyogón,
fánk nagy koronája tested kissé megemelte,
aranysugár most látom, árnyat vet karodon.
A kályha pusmogott, dermeteg gallyak
sziporka t?znyilai adták oda testük,
réveteg picinykét mintha téged hallak,
magyarázol halkan, mindketten a tüzet lessük.
Halovány ízzón-kereng? lepkepernye
utat keres a régmúlt kéményfalán szállva,
az id?, mi kimosta rólad emlékemet,
színed tiszta kristály, bimbós fej? mályva.
Révedek, elenged a felreppen? árnyék.
Talán menni szeretnék, de inkább állnék.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.11. @ 14:00 :: Rosmann László