81. Laura a nyakát nyújtogatta,
82. Mint hattyú; rohamra indulván,
83. Mint liliom, félig merülve tóba,
84. Mint holdsütötte nyárfa ága,
85. Mint vízre bocsátott bárka,
86. Kinek önuralma fogytán.
87. S hátra arc! – A völgy véget ért,
88. Tódult vissza a kobold-nép,
89. S harsányan ismételték:
90. „Tessék, csak tessék!”
91. S hol Laura bújt, a zsombékban,
92. Lecövekeltek egy sorban.
93. Akkor összekacsintottak,
94. Mint jó testvérek – egymással
95. Titkos jelet váltottak,
96. Mint cégéres b?ntárssal.
97. Egyik letette a kosarat,
98. Másik a tányért el?hozta.
99. Laura fejére koronává lett a fonat,
100. Melyhez levél, inda, kacs is akadt,
101. (Portéka, mi rajtuk maradt);
102. Aranytálat egy kirakta,
103. Rajt’ gyümölcs, s a lányt kínálta:
104. „Tessék, vegyen!” s halk volt hangja.
105. Laura bámult, ám nem mozdult,
106. Kívánta, de nem volt pénze.
107. S a farkcsóváló csak traktálta;
108. S méznél simább volt a nyelve.
109. A macska-arcú dorombolt,
110. A patkány-forma köpve szólt,
111. Hogy „Adjisten”, s másik, mint egy
112. Papagáj szólt: „Pityuka vagyok”,
113. De így hangzott: „koboldka ragyog”,
114. S egy, madárként fütyörészett.
115. De édesszájú Laura rávágta:
116. „Egy vasam sincs, jó népek,
117. Mivel fizetnék nektek?
118. Erszénykémben réz-garas sincs,
119. Nemhogy ezüst, vagy egyéb kincs.
120. Mi aranyam csak van nekem,
121. Azt f?m hordja, s a szél cibálja,
122. Hangás rét fölött nyargalva.”
123. „Sok arany van fejeden,
124. Fizess – kérték együttesen –
125. Hajfürtöddel, arany-tincscsel.”
126. Úgy fizetett; fürtjét vágta;
127. S könnycseppel; igazgyöngy-kincscsel. –
128. S már falta is a duzzadt, lédús,
129. Nektár-édes nyalókákat
130. Furcsább volt, mint bármi eddig,
131. Bornál, víznél, tisztább levük,
132. Nem ízlelt még hasonlókat,
133. Hogy is telhetne el velük?
134. Szopta, szívta, nyeldekelte –
135. Mert nem ismert ízre bukkant –
136. Míg csak ajka el nem zsibbadt,
137. Üres héjuk dobta messze,
138. Csak egynek magját gy?jtve össze.
139. Majd végül, mid?n éjbe fordult,
140. Magányosan hazaindult.
Laura stretched her gleaming neck
Like a rush-imbedded swan,
Like a lily from the beck,
Like a moonlit poplar branch,
Like a vessel at the launch
When its last restraint is gone.
Backwards up the mossy glen
Turned and trooped the goblin men,
With their shrill repeated cry,
“Come buy, come buy.”
When they reached where Laura was
They stood stock still upon the moss,
Leering at each other,
Brother with queer brother;
Signalling each other,
Brother with sly brother.
One set his basket down,
One reared his plate;
One began to weave a crown
Of tendrils, leaves, and rough nuts brown
(Men sell not such in any town);
One heaved the golden weight
Of dish and fruit to offer her:
“Come buy, come buy,” was still their cry.
Laura stared but did not stir,
Longed but had no money:
The whisk-tailed merchant bade her taste
In tones as smooth as honey,
The cat-faced purr’d,
The rat-paced spoke a word
Of welcome, and the snail-paced even was heard;
One parrot-voiced and jolly
Cried “Pretty Goblin” still for “Pretty Polly”;
One whistled like a bird.
But sweet-tooth Laura spoke in haste:
“Good folk, I have no coin;
To take were to purloin:
I have no copper in my purse,
I have no silver either,
And all my gold is on the furze
That shakes in windy weather
Above the rusty heather.”
“You have much gold upon your head,”
They answered altogether:
“Buy from us with a golden curl.”
She clipped a precious golden lock,
She dropped a tear more rare than pearl,
Then sucked their fruit globes fair or red:
Sweeter than honey from the rock,
Stronger than man-rejoicing wine,
Clearer than water flowed that juice;
She never tasted such before,
How should it cloy with length of use?
She sucked and sucked and sucked the more
Fruits which that unknown orchard bore,
She sucked until her lips were sore;
Then flung the emptied rinds away,
But gathered up one kernel stone,
And knew not was it night or day
As she turned home alone.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.30. @ 08:38 :: Rossner Roberto
