A kelet felé fordított ablakaimban
Marcona barna arcokat látok
Végtelen harcuk kegyetlen átok
A fegyvert tisztelik halottaikban
Ha nyugatra nézek színesek a képek
Vakítón hirdetik az új világot
És magukba rejtik azt a rémálmot
Az arc nélküli embertelen véget
És délen a mindenki bölcs?je megég
A fekete fejekben halott a jöv?
A vékony kezekben csekély az er?
Sokszor a fájó élethez sem elég
És északon látom hogy olvad a jég
Vártam a nyarat, de mos rettegek t?le
Mert gyilkos viharok születnek bel?le
Amennyi jutott, az több mint elég
És itt állok én. Már megint középen
Elszaladhatnék , de merre menjek
Elveszett, megvett, megvetett embernek
Tán nincs is jöv?je e föld kerekén
Hát homályos ablakaim kulcsra zárom
Bántja a fény fáradt szemeim
A pohárra szorítom kérges kezeim
Rombolom megbomló szürke állományom
