Az ember lánya azt hinné,
Színfoltot talált a szürkeségben,
De sötétebb vagy a fekete lyuknál,
Nem nyelsz el mindent.
Mi rossz volt,
Az régebbr?l itt maradt.
Most valami piros folt
Van a mellkasom alatt,
Mint mikor a szív szakad.
Csak nekem nincs, mondtam,
Naiv, nélküled-árvaként,
S miközben újrarajzoltam
Közösüléskor ismert arcod,
Olyan volt, mint egy antiorgazmus.
Világot szüntet,
De katarzis helyett felemészt.
Ekkor vesztetted el
A tekintélyt, engem,
S ahogy éreztem
Tágulni mellkasom alatt a sebem,
Még utoljára
Beleremegtem.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.15. @ 21:13 :: Tóth Zita Emese