(Az én bűnöm)
Tegnap meglátogatott az Isten,
hamar estbe fordult az égbolt,
vallatnak a csillagok,
ilyen számonkérést
az kap, akinek a vétke
régen volt bérbe adva.
Színvallásomat bokor
rezdülések kísérik,
a csend zavarba hoz,
noszogat a kényszer
vaskorlátja;
– igen, hallgatlak,
„eddig mehetsz el,
s nem tovább.”
Olyan anyagból formáltál meg,
hogy nem marja homlokomat
a verejtékcsepp, bűnömet
egyetlen szer enyhítheti,
ha elfogadom,
más vagyok, mint a többi;
nemtelen,
nem megértett,
kitaszított
lélek bohózata,
de addig ne merj
hinni nekem, amíg
nem vagy nálam
embertelenebb.
Magányom hajt felétek,
a bizalom ősz végén nehezen
rügyező ág, de annál inkább
értem is vérzik a világ,
karjait kitárja,
még vár rám.
Ma meglátogatott
mi pecado;
szemeivel kísért,
amíg nem leszek
megadó.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.18. @ 09:36 :: Horváth Nóra
