Mindig, ha tenyereden bámulod a hajszálerezetet,
végül papíron is ezt rajzolod, pókháló finomságú;
nagyító nélkül lesed hangyák szorgalmát fejedben.
Bim-bamm, csend, kolomp, teli lett gondolatkukám.
Szebb imát, e meditatív ráncbaszedő ürességnél,
aligha találsz az éjek tarsolyában. Gyere, négy
kezest zongorázz kérlek, picit velem, rajtam is,
hajlat, szőr mentén lúdbőrösvényre tévedt Szél!
Kikapok, ha ma sem adom alább süket-vakon,
szenzorok nélkül, átjáróhoz bicegőn csodálj…
És ne félj, ha szuszogásunk unalmát töri a múlt.
Álmodtunk annyit, hogy beteljesítsük e lassút.
Egymást kifaragjuk kézzel, képzelettel, közben
legszentebb vágyaink a forráshoz visszavisznek;
nincs unalom, hajszálerek finomságú úttá szelídül,
akár egy könyvbetűket evő aprólékos kis moly.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Marthi Anna
