Tizenkét évesen – negyvenhárom éve – kezdtem dohányozni.
Akkor még nem gusztustalan, ízléstelen, goromba, visszataszító képekkel próbáltak hatni ránk, hanem olyan eszközökkel, amikre manapság a törvény teljes szigorával sújt le. Magyarul ha lebuktam, szüleim úgy elvertek, hogy a fal adta a másikat. Anyám csak fakanállal, de a Fater derékszíjjal, puskavesszővel, vagy ami a keze ügyébe került.
Ha barátaim meglátták, hogy csíkos a combom, már tudták, hogy az öregemék dohányzáson kaptak.
Kossuthot szívtam, mert anyámtól azt tudtam lopni. Aztán középiskolásként áttértem a Symphoniára, mert a többiek azt szívták, így könnyen ment egymás megkínálása – azt mondták, hogy a Kossuth büdös -, de amikor felemelték az árát 4,50-re, áttértem a Munkásra, az csak 3 forint volt.
18 évesen mentem tengerésznek. Nagyon idegesítettek az illatos, szép dobozú amerikai cigik, még letört filterrel is, a fejem is megfájdult tőlük, de aztán rátaláltam Hollandiában a cigarettadohányra, attól kezdve sodortam a cigit. Voltak jó erős, alig illatosított dohányok, megtaláltam a legkedvemrevalóbb megoldást. Néha egy-egy doboz Gitanne, Caporal, Gauloises azért belefért – persze, csakis a filter nélküli változatok.
Mostanában viszont újra idegesít valami. A dohányon a képek.
Levágott lábak, halott csecsemők és felnőttek, ronda fekélyek, felvágott tüdőrák, stb.
Még szerencse, hogy van néhány olyan dohánytasakom, melyeken a képek nem borzasztanak el annyira, ezekbe szoktam áttölteni a dohányt.
Az egyiken az van, hogy a dohányzás növeli az impotencia kockázatát. A másikon meg az, hogy roncsolja a fogakat.
Vigyorogva veszem elő, ha rá akarok gyújtani. Nem vagyok érintett…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:22 :: Zalán György
