Nagy ég alá guggolt a bennem tágra nyílt csend.
Testem kuporgó moha, északi szelek védte vár.
Bánat álarcokat fújnak mint harsogó villámokat,
de a nem értemr?l csak azt érezhettem meg – s
a szaggatott sóhaj belátó teremt? jelenként
azonosult a hideggel – melyben ma sem vagyok.
De vágynék ott szaladni a göncölök után, csak
idelentr?l, már nem zavar, ha nem érem el ma.
Tótágasra gurított id?ben örökkét lesve várom,
amint csupán a pillanat magányos csúcsain talált
zászlók tánca mér id?t, s terembe göngyöl némi
szeretetet.
____________________________________________________
Kedves Anna! A pirossal bejel?lt rész zavaros.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.05. @ 23:13 :: Marthi Anna
