Pillámra alszik a fáradt fény,
álom fátylakat szaggat az éj,
ringat a hinta, fel-le
elkap egy kéz.
Magához ölel… majd eltaszít,
az álom tovább repít.
Túl a mindenen, azon is túl.
reszketek… sejtelem
kinyitom szemem
Fenn a magasban látom,
mélységben tárul ki a végtelen,
a fény-pocsolyák tükrén át,
sikoltó csend béleli ki
gyermekéveim szobáját.
A réseken behunyorít a reszkető világ.
Ott, hol soha nem ringatott ölében anyám,
csak az alázat szavai dúdolták az altató-zsoltárt.
Fázom e kietlen, hallgatag tájon.
Ott, hol Isten könnyei dermedtek jégvirágként a falakra,
s ajkamra fagyott az első szavak boldogsága.
Ott, hol annyiszor megbocsátottam neked,
de válaszként csak jégszilánkok sebeztek.
reszketek… félek
becsukom szemem
Arcomról letörölt könnyeim
már magamban hordom,
szélkezekbe simul arcom.
Mélykék ruháját szaggatja az éj,
bábba fonódott selyemből szakad ki
a hajnali fény.
Megáll a hinta,
elkap egy kéz,
magához szorít,
átölelve félt.
érintésedhez simulva
kapaszkodom most beléd
már nem félek
Felénk fordul, körbe fon
a mezítláb osonó hajnali csend.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:13 :: Szilágyi Hajni - Lumen
