sötétedett
a kertben abbamaradt a tücskök cirpelése
a Hold Káma-Szútrát olvasott
majd felajzott sarlójára húzta
a kéjre éhes estet
esni kezdett
s míg kint könnyű zápor szitált
bent a szobákban
feromon-felhők
könnyű párája lengett
és mindent beborított
amikor melléfeküdtem
Éva már aludt
de szája mozgott
érthetetlen szavakat mormolt
majd hirtelen felült
és csukott szemmel az ablakra mutatott
elborzadva láttam egy gyilkos skorpiót
a függönyön felfutni
és eltűnni a ráncok közt
kis idő múlva Éva holtsápadtan
felsikoltott
s egy másik pontra mutatott:
ott-ott
egy óriási madárpók
odanéztem
de az Shiva volt
ébenfekete trónon ült
szitárt pengetett
és a végső napról énekelt
hátunk mögött a Hold fáklyája kísértetiesen lobogott
hipnotizált a dal
amikor már mozdulni se tudtam
Shiva nyolc kezével gyorsan körbefont
vámpír-szájával rám tapadt
s mint egy fekete lyuk
minden tökéletlenséget
vágyat
kapcsolatot
érzelmet
régi emléket
ami Isten és köztem volt
kiszívott belőlem
reggel a nyitott ablakon betoppanó szél
helyemen
csak száraz porhüvelyt talált
lehullott levél híján
azzal kezdett játszani
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:13 :: Schmidt Tibor
