Ma is felzúgnak az éji szirénák.
Leperg? vakolat horzsolja vállad.
Fehér szádban csak fogaid nem némák.
És támolyogsz, mint egy sebzett vadállat.
Leperg? vakolat horzsolja vállad.
Fehér szádban csak fogaid nem némák.
És támolyogsz, mint egy sebzett vadállat.
Ma is felzúgnak az éji szirénák.
Leperg? vakolat horzsolja vállad.
Fehér szádban csak fogaid nem némák.
És támolyogsz, mint egy sebzett vadállat.
Az utcán támolyogsz, míg fent a lesen
láthatatlan köröz az égi vadász.
Várakozik, majd lecsap egyenesen.
És meghalsz. Vagy elbújsz. Vagy hazatalálsz.
A liheg? fájdalom, lépen szúrva
kíséri végtelennek t?n? utad;
majd fejjel lefelé zuhansz a zugba,
ahol a törékeny némaság fogad.
Meg a borzalmas t?zijáték fénye.
Az árnyak, ahogy ráégnek a falra.
Süket telefon, testek verejtéke.
Meg emberek a betonon hasalva.
Az óvóhelyen egyetlen szabály van:
túlélni a napot a város alatt,
még ha odalent, a kriptahomályban
egy évnek is t?nhet minden pillanat.
2007-10-25
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:13 :: Rácsai Róbert