Történt egyszer, hogy a cseresznyés király látogatóba indult barátjához, Laborcfalvi Sándorhoz, Gedeon-napot ünnepelni. Bár Gedeonnak egyiküket sem hívták, viszont Laborcfalvi Sándornak volt még a kamrában négy üveg Suttyomfittyi kéknyelő, úgy három és félliternyi nedűvel, meg négy darab belepotyogott háziléggyel. Hát annak most istenesen a nyakára hágnak Gedeon-ügyben, vagy csak úgy, közművelődésileg — gondolta a cseresznyés király. Meg is állapodtak előzőleg, hogy abból két és fél liter Laborcfalvit, egy pedig őt illeti. S bár ezt nagyon igazságtalannak találta, és alkudozott keményen, hivatkozott az örök barátságra a cseresznyés király, de nem sikerült meglágyítania a barátja szívét. Mert hát mi volt neki az az egy liter? Szinte semmi. Még fejfájáshoz is kevés. Így keserű búval telve, mogorván indult útnak.
Ment-mendegélt a cseresznyés király árkon-bokron keresztül, és közben azt tervezgette (mert ő ilyen előrelátó ember volt), hogy mi is történik, ha az üvegekből kifogy a Suttyomfittyi kéknyelő. Akkor ő majd szépen hazaballag. Igaz, kevéssé dülöngélve, kicsit szomjasan.
Itt tartott gondolataiban, amikor beért a hatalmas lakitelki rengetegbe, és fájdalmas jajveszékelésre figyelt fel:
— Jaj, jaj, jajjajjajaj!
— Ugyan már, ki zokog a sűrű erdőben olyan szívszaggatóan? — kérdezte magában a cseresznyés király, és elindult a hang irányába.
Szederindákon, tövisbokrokon és csalánfoltokon törtetett keresztül, közben folyamatosan hallotta a jajgatást, de hiába meresztgette a szemét, senkit sem látott.
— Ejnye, a teringettét! — kiáltott mérgesen a cseresznyés király —, akárki is vagy, állj elém, mert úgy elfog a pulykaméreg, mint amikor nem találom a dugóhúzót! Merre vagy?
— A lábad alatt!
De felkapta ám rögtön a lábait a cseresznyés király, ám hiába lesett, semmit, de semmit nem látott.
— De hát nincs itt senki!
— Mert én nagyon kicsi vagyok! Én vagyok a picike fültőmirigy-gyulladás. Hajolj csak közelebb!
És akkor bizony le is hajolt a cseresznyés király, és tényleg ott üldögélt egy főszálon a jajveszékelő. De felvette ám rögtön, tenyerébe tette, megsimogatta, megmelengette és megkérdezte illendően:
— Akkor tehát miért is jajveszékelsz itten ebben a sötét erdőben?
— Mert engem szívtelenül elkergettek, földönfutó lettem. Somogyludvércen éltem, ott gyakoroltam a hivatásom, de hiába szorgoskodtam, serénykedtem éjt nappallá téve, a gonosz háziorvos Streptocymicillinnel előzött a szülőfalumból.
— Hát ez tényleg méltatlan, szomorú sors, de tudod mit? Segítek én rajtad, ne legyen a nevem cseresznyés király! Ide figyelj! Látod azt a nájlonzacskókkal és vashulladékkal ékített ösvényt? Az vezet Laborcfalvi Sándor barátom házához. Hamar indulj el hozzá, szedd a lábad. Költözz oda hozzá, nála jól fogod érezni magad, és megmutathatod, mit tudsz! Igyekezz, nemsokára megyek én is.
Így is történt.
A picike, gonoszul előzött fültőmirigy-gyulladás elindult a házhoz, odaérve pedig rögvest beköltözött Laborcfalvi Sándor fülébe. Így amikor később a cseresznyés király is megérkezett, barátja már az ágyban feküdt, jajgatott és káromkodott felváltva.
— Szervusz, kedves Sándor barátom! — köszönt illendően a cseresznyés király —, hát ugye nem felejtetted el a Gedeon-napot?
— Jaj, dehogy, csak nagyon beteg vagyok, hasogat a fülem, egy korty le nem csúszna a torkomon. Jjjaj! — dugta fejét a takaró alá Laborcfalvi Sándor, és ki se húzta a továbbiakban.
Jót mosolygott erre a furfangos cseresznyés király, rögtön a kamrába indult, és ottan megitta az összes borokat, a legyekkel együtt.
Aztán illendően négykézlábra ereszkedve elindult hazafelé, útközben nyájas mosollyal integetve az elűzött, de immár szerencsésen új otthonra találó fültőmirigy-gyulladásnak.
Reméljük szerencsésen hazaért. Holnap legyen a ti vendégetek.
Legutóbbi módosítás: 2012.02.16. @ 17:50 :: Torjay Attila