Hitsch Éva, egykori újszilvási tanítón? visszaemlékezését idézem:
„A kutyakocsi egy keskeny vágányon, lóval vagy öszvérrel, szamárral vontatott, olcsó és állandó közlekedést, fuvarozást biztosító közlekedési lehet?ség volt. Ma ötven év múltán is jó lenne, egyre dráguló életünkben egy környezetkímél?, bár lassú, de biztos összeköttetés a hat kilométeres összeköt? út mellett. Asszonyok gyümölcsös kosarakkal, betegek jöttek a nagybet?s „Faluba”, Tápiógyörgyére. Mi, jegesiek, tudtuk, éreztük, hogy nekünk van tehet?sebb rokonunk, s ez a Falu. Ott van az orvosunk, a patikánk, a piacunk, ahol a gyümölcsünket árulhatjuk. Oda járunk hivatalba, s onnan indulnak a vonatok a messzi tájakra. A kutyakocsi szállította a cukorrépát és minden terményt az állomáson várakozó üres vagonokba. Ami számomra, mint tíz éves gyermek számára a legfontosabb volt, az a családias társalgás, ami a paddal ellátott, nyitott, kisméret?, deszka és vas-szerkezet? kutyakocsikban kialakult. Itt a hat kilométeres út alatt megtudtam, hogy Jegesben ki kinek udvarol, mennyi a gaz a szomszéd kukoricaföldjén, mennyi a várható termés, mib?l termett sok vagy kevés, ki halt meg és ki vett egy jó tehenet. Barátságos-e a györgyei jegyz? és milyen rendes a Miskolczi bíró. Szomorú és vidám történetek csodás együttese forrasztotta össze az utazókat. Minden melegséget, egymásról jót-rosszat tudó összetartozást sugárzott. Ha a váltót nem jól átállították a kitér?knél (mert ilyen is el?fordult a folyamatos forgalom érdekében), valamennyien leszálltunk és visszaemelték a férfiak a kocsit a sínre. Senki sem zúgolódott, minden olyan egyszer? és természetes volt. Nem volt türelmetlenkedés, hogy miért késik a vonat, mint manapság. Emlékszem egy alkalomra, amikor a Tápiógyörgyéhez legközelebb es? tanyán lakodalom volt. Megálltunk kicsit, hallgattuk a zenét, doboltunk a lábunkkal és dúdoltuk a nótákat. Milyen kár, hogy szétszedték a síneket, eltüzelték a talpfákat. Álmaimban szállodát építek a „Fácános” erd? szélén és a természetbarát turistákat kutyakocsival szállítom a helyszínre a györgyei állomásról. Kár, hogy nem lehet ez valóság! Amikor Vágány bácsi húzta a Harang-d?l? kisharangját, a közeli lakók, járókel?k hallották a harangláb kiszáradt gerendáinak szomorú nyöszörgését is. A halottaknak másként szólt a harang, mint délben. Ez tette Jeges három párhuzamos d?l?je közül a Harang-d?l?t a f? utcává. Itt sétáltak vasárnap délutánonként az eladó leányok. Itt botorkáltak hazafelé hangos danolással éjjel a legények. A nóta szólt: „…de mióta széjjelszakadt a szerelmünk lánca, kis Jegesben nincsen olyan kovács, aki összekalapálja…” Amíg a nóta szólt, nem volt baj, de ha elhallgatott, az már félelmet ébresztett az ébred?ben. Vasárnaponként igencsak gyakran szurkálták egymást a vetélked? ifjak. Így mondta a nóta is: „…a jegesi leányoknak nincs párja…” Riskó Jani bácsi klarinét szólója messzi hangzott a jegesi éjszakában. Kocsmájában táncra perdült Jeges apraja-nagyja. Remek hangulatot teremtett a f?szerüzletével egybeépített mulatójában. Riskó Papa a Mamával és három értékes fiúkkal jelentették az ellátást és szórakoztatást Jeges népének. A csend, a jó leveg?, a tiszta ivóvíz, a sok-sok zöldség és gyümölcs, az erd?k, mind-mind marasztalták az itt él?ket.”
Feljegyzéseimb?l:
„1949-51 között útépítésbe fogtak. Rengeteg idegen jött a faluba, igások, talicskások, teherautók. Györgyén kezdték a makadám kiépítését, oda érkezett vagonokban a zúzott k?, teherautóval hordták mind távolabb, így haladtak Újszilvás felé.
A Jeges és Újföld közötti nagy partot megbontották, elhordták a homokot, itt fut az út Tápiósz?l?snek. Ezzel megnyílt a közlekedési lehet?ség Ceglédnek.
A gyerekek napra nap csodálva nézték a nagy g?zös hengert, amint el?re-hátra járt, taposta bele a homokba a zúzott köveket. Miután elkészült az út, dicsérték a szilvásiak, mondogatták: milyen jó, nem süpped a kocsi tengelyig a homokba. Igaz, ha l?csös kocsira ült az ember és végighajtott a falun, az út végén bizony dadogóssá vált.
Az út egyik szélén, Györgyére menet: jobb kéz fel?l, nem nagy távolságra egymástól, kis halmokban álltak a zúzott kövek. Az id?közönként keletkez? kátyúkat ezekb?l a halmokból gömbhegy? villával feltöltötték, elegyengették. Vitóris Jani, Polónyi Feri, Juhász Pista bácsiéknak lett elfoglaltságuk, ?k voltak az útkarbantartók, vagy ahogy akkoriban nevezték ?ket: útkaparók. Rájuk tartozott ezentúl a kétoldali árkok rendben tartása, az út menti fák gallyazása s minden egyéb úttal kapcsolatos dolog.
1952-ben kapott a község autóbuszt, tréfásan fakarusznak hívták, Györgyére, Abonyba vitte az utasokat. Az ötvenes évek közepét?l már Ceglédre is közlekedett.”
Induljunk ki abból: a jegesi ember konokul jegesinek vallotta magát ââ?â?¬ ? nem volt györgyei! Az újföldi ââ?â?¬ bár Szeléhez tartozó területen, de mégsem Szelén élt! Értelemszer?en ?k a régi szilvásiak.
Jómagam így kezdem életrajzom: születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Egyébként öt szomszédunk van; fentieken kívül Abony, Cegléd, Tápiósz?l?s és Újszász. Hatból négy város!
Nem végeztem levéltári, múzeumi kutatásokat. Nem rendelkezek dokumentumokkal, sem a települést jól ismer?, id?sebbek által elmondottakkal. Minderre nincs szükségem, jól jönne, de nincs. Megoldom. Szándékom más. Nem tudálékos, statisztikai adatokkal telet?zdelt szellemi képz?dmény türemkedik ki tollam alól, nem. Emberközeli, riportszer?, eleven stílusú m? létrehozása a célom, sok-sok vendégszöveggel ââ?â?¬ több szem többet lát. Kapóra jött Fuit úr: egy ötletadta, él? szál, amelyre, mint cérnára a gyöngyszemeket, felf?ztem a szívemhez közelálló történeteket, cikkrészleteket, sztorikat. Bárki segíthet, ha úgy gondolja, megörökítésre érdemes története van. A homályba vesz? régmúlt id?kt?l máig képzeletben elkísérem Fuit urat falunk utcáin, d?l?in.
Egyszer?, kérem.
Történelmi atlaszom azt mutatja, a legrégebb id?ben, a római korban szarmaták éltek a Duna-Tisza közén. Utánuk a hunok, majd ?ket követve germán törzsek tekintették otthonuknak ezt a vidéket. A germán népek után avarok ezrei éltek itt az Alföldön, keveredve a szláv lakossággal, mint a Kárpát-medence más területein. Végül egy kis további vérfrissítésre jöttünk mi, sok népb?l összetev?d? magyarok. Éppen 1100 éve.
Máris a mában vagyunk, magunk közt.
(Folyt.)
Legutóbbi módosítás: 2012.03.02. @ 11:19 :: dudás sándor
