Múltban lappangó holnapok
szedelőzködnek fölém,
reménytelen homlokom alá
ültetnek hitvány magot,
s a jelent veszélybe fonják.
Néhány szél kergette fecni a lét,
zörgős fuvallatba tömörült szövet,
nem szomjazom cseppekre rég,
és rám sincs szüksége senkinek.
Poros mosolyokra hurcolt téglák
terhétől omló csend válogat bennem,
kulcsolt ujjaim melegétől nősz,
fényem árnyadban rezzen.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.04. @ 15:15 :: Serfőző Attila
