Máig nem tudom, hogyan születtem;
szüleimet nem egyszerre hordtam ki,
anyám távozott kés?bb, elébb apám,
akit alighogy megteremtettem, már volt.
Ijeszt?, hogy mindkett? testvére vagyok,
és ?k még csak rokonok sem, tán a megszokás,
a kezdeti viszolygás hozta ?ket össze, hogy
velem gy?zzék meg magukat magukról.
Pedig sejthették, hogy nem jó így, elfutóban,
el?bb engedve betegségnek, mint szeretetnek,
és a szerepek: a tisztelet, az elfordulások, a sok
nem illik; így leskel?dés és fantáziálás, mennyi
karácsony-ajándék kutatás, köszönet és ima – miért?
A sepr?nyél luggatása, zöldágazása, jaj, de feny?!
Hát nem az. Megfelelni a díszítésnek és a lecsupaszításnak,
nagy mesékben megkapni a világot, és elköszönni
az óvodában: meg?riznek, ha nem akarom is.
A radiátor mellett várni a javítóintézet kocsiját,
ami éppen nem ért zárásig – így haza, nevelve.
Aztán málén – ütni tanítva – és apám alig kapott
leveg?t – öklöm a gyomorszájára, ? akarta, ne legyek
nyimnyám, hát így kell kezdeni, meg a bandázást.
Összehozni ?ket, ha már nem lennének, büszkeséggel,
hogy életük helyett most az élet, amit én, az övék.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 13:24 :: Adminguru