A budapesti technikum 4/b fiú osztályába új
történelem tanárn? érkezett. Addig n?vel így
nem értettem meg magam, férfival sem.
(Anyám, Apám fölülírja az érzelem). Talán
a két lipicai cs?dörrel, Nagyapa lovaival…
Krisztina tanárn?t nem akartam azonnal
megdugni, érdekelt mit mond. A bemutatkozása
mintha nekem szólt volna. Tele háncsokkal,
tüskével (a kollégiumban szocialista embertipussá
faragásom folyt), simogatni akartam tiszta er?b?l
(otthon a lovak, a Bükk, szarvasok és cankók, téli
etet?k, a természet fia voltam). Nem fért össze
18 éves fejemben, hogy mi lesz ebb?l, mi leszek?
„Ki volt már a Balatonon? Ki volt lánnyal?
Ki nézte lánnyal a naplementét? – Ti nem
olyannak látjátok a Balatont, ami valójában.
Nem látjátok a pénzt, a kémiát. És nem látjátok
teljesen jól a lányokat sem, a naplementét. Az
angyaloknak joguk van megijedni. Az ijedt
angyal: ördög. Semmi nem az, amilyennek
látszik. Én ugyan történelmet tanítok nektek,
múltat, de nem biztos, hogy minden úgy volt,
ahogy tanítom. Mindennek – növekedtek –
utána kell olvasnotok ezer helyen, de
az sem tuti, amit az ujságban olvastok.”
Krisztina tanárn? azonnal ott volt az agyamban,
és ott van ma is. Úgy halt meg a demokráciában,
hogy félt,
félt, hogy megfagy. Tavaly augusztusban
látogattam meg. Nagykabátban volt, reszketett
és emlékezett rám: „a hajós!” Megígértem,
legközelebb nem virágot hozok ,
a tengert.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.22. @ 06:29 :: Szilvási István
