Iparkodtam magam minden téren fejleszteni, próbáltam kitalálni, hogy mi lesz a következő lépése a partneremnek. S ha úgy ítéltem meg, hogy tudom, előtte pár másodperccel kínáltam fel neki azt a dolgot, vagy lehetőséget, amit ő szeretett volna. Előfordult, hogy mielőtt kimondta volna, én megtagadtam, vagy kimondtam azt, amit ő kérni akart.
Egyik kolléganőm — mivel tudta, hogy én gazdálkodással is foglalkoztam —, azt gondolta, hogy megkér, hozzak neki friss kecskesajtot, és friss tyúktojást, de még nem szólt.
— Sajtot csak a jövő héten, mert az érlelőben van, de tojást, azt holnapra hozok. Biztosan elég a tizenöt.
Állát leejtve, ámultan nézett, és dadogva kérdezte…
— Honnan tudtad, hogy kérni akartam? És hogy éppen tizenöt tojást akartam hozatni.
Ámuldozott, nyaggatott.
— De mondd meg, de mondd meg!
— Mondom, véletlen volt.
Ennyiben maradt. Egyik délelőtt kezdtem összeszedni az iratokat egyik gyerekről. Szóltam Hajninak, a kolléganőmnek, hogy ő is készítse elő azokat a papírokat, ami nála van.
— Telefonáltak?
— Még nem, de mindjárt jön Marika, és kérni fogja.
— Honnan tudod?
— Megálmodtam.
— Na jó, hagyjuk Ibolykát, engem ne hülyíts!
— Én szóltam!
Alig mondom ki, nyílik az ajtó, benéz Marika.
— Kislányok! A Tóth Peti papírjait mind szedjétek össze. Azonnal jövök érte. Köszi.
Hajni felugrott, harciasan elém állt, és csípőre tett kézzel elkezdett faggatni.
— Te mégis tudtad, hogy mit, és mikor kér a Marika. Honnét?
— Hülye megérzés!
— Mutassam a tenyerem abból is látsz mindent… Honnan tudtad? Telefonált? De hát nem telefonált!
— Megéreztem.
— Hát …
Néha kicsit borzoltam a kedélyeket, később megszokták, és szolgáltatásként igényelték.
Néha jót nevettünk, persze mindig más kárára. Elmondok egy történetet.
Már a munkaidő végén jártunk, kis lazítás, kávézás — még lehetett a munkahelyeken dohányozni —, egy-egy cigi, nevetgélés.
Odaperdül Terike — amúgy mindenki kedvence, egy kövérkés tűzrőlpattant, jópofa nevelő, tiszta élet —, azt mondja:
— Na, mondd meg Rena, most mire gondolok! — pajkosan illegetve magát csípőre tett kézzel.
Én ránéztem, majd a kávém után nyúltam és ittam egy korty kávét.
— Édes Terike, ne haragudj, de nem látom, hogy gondolni szoktál-e valamire, de most nagyon pajzán dolog jár a fejedben.
Terike rám nyújtotta a nyelvét és kiszaladt az irodából.
Hajni azonnal tudni akarta, mit, vagy mire gondolt Terike.
— Arra, amire te szoktál, de neki van, neked pedig nincs!
Hatalmas nevetés, mert mindenki tudta, Hajni nagyon férjhez kívánkozik, Terike pedig boldog kapcsolatban él.
Hiába: „legszebb öröm a káröröm, abban nincs semmi irigység”. Jó volt játszani.
Ha valakinek a kezéhez, vagy a vállához értem, láttam az egész embert, szinte (lélekmeztelen). Én úgy hívtam: lelki, és testi valójában. De ami meglepett, a hozzátartozóit is láttam, még akkor is, ha csak fényképről ismertem. Éppen Hajni volt, akinek egyszer megfogtam a kezét, és megkérdeztem.
— Hogy van anyukád?
— Köszi, jól.
— Mondd meg neki, menjen el nőgyógyászatra.
— Miért?
— Nem tudom még, de tegye meg. Amilyen gyorsan csak lehet!
— Jó, de mi van… mit tudsz, mi van anyuval?
— Menjetek el és majd… Mikor volt vizsgálaton?
— Azt hiszem, tavaly!
Egy hét múlva Hajni sírva a nyakamba borult, én átöleltem és kérdeztem mi történt.
— Anyut ma műtik sürgősséggel, majdnem egy gyerekfej nagyságú daganat… — zokogta.
— Nyugodj meg, anyukádnak nem lesz semmi baja, szépen meggyógyul, jóindulatú!
— Honnan tudod? Biztos?
— Nemsoká neked is megmondják.
Sokszor féltem magamtól, és féltem a következményektől is. Nem tudtam eldönteni, hogy átok, vagy áldás ez a tudás, amit nem kértem, de kaptam, ami hol felemel, hol lesújt. Még nem igazán tudtam használni, csak néha el-elkapni egy-egy mozzanatot. Kutatásokba kezdtem, de nem hittem, nem én, az istennek se.
Van egy tudás a birtokodban, csipegetsz belőle, játszol vele, de igazán nem hiszed el. Ez maga a téboly.
Nem hinni azt, amit megcsinálsz, a matek szabályokat se hittem, mégis igazak voltak. A relativitás elmélet, és az evolúciós folyamat is mese volt vagy inkább ördöngösség. Szóval számomra is hihetetlen.
Egyik alkalommal egyik fiatal kolléganőm előttem sétált a folyosón, és…
De a többit inkább majd legközelebb!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
