Természetesen az esküv? lemondását nem fogadták egyöntet? lelkesedéssel a környezetemben. Mégsem találkoztam elítél? megjegyzésekkel, vagy kioktató hangú intelmekkel. Egyedül f?osztályvezet?m neheztelt egy kicsit, mert mindhármunk sorsát a szívén viselte, nem akart megválni egyikünkt?l sem. Ett?l nem is kellett tartania. Szinte semmi nem változott, csak a tízóraimat már nem Gizit?l, hanem a volt nejemt?l kaptam. Azért ez ebben a formában nem teljesen igaz, a változás bennem következett be, nem látható, nem érzékelhet? módon. Cinikus lettem, és b?ntudat helyett elégtételt éreztem inkább.
Tanulmányaimat befejeztem és jelentkeztem a szakosítóra. Akkor már csak a továbbtanulás érdekelt. Egyre csak az motoszkált bennem, amit Juli mondott, hogy valami rendes szakmát kellene tanulnom. Ezt a lehet?séget azonban nem szerettem volna kihagyni, ha már így adódott.
Karrierem jól kiszámítható pályán való ívelését azonban egy kis epizód megtörte. F?osztályvezet?m behívatott, és megismételte három évvel ezel?tti kérdését, hogy most már elhárult-e minden akadály leend? párttagságom el?l? Talán a kisördög bújt belém, vagy éppen akkor nem voltam a legjobb formában, azt találtam mondani neki, hogy most már ideológiai felkészültségem megfelel?, de nem kívánom alávetni magam semmilyen szervezet szabályzatának, nem lenne er?sségem a pártfegyelem betartása. Elvi akadálya tehát nem lenne a dolognak, de alkalmatlanságom nyilvánvaló. Tekintete és egyre vörösöd? fejének látványa azt súgta, nem volt kedvére való a válaszom, de fegyelmezett ember lévén csak annyit mondott:
— Ezzel elvágta magát, Horváth elvtárs. Remélem, tudja?
A következ? hetekben két esemény is megzavarta nyugalmamat. Valójában fel sem fogtam, mit tettem. Naiv voltam, nem igazán vonzott a politika, nem ismertem azokat a döntési mechanizmusokat, amellyel egy hozzám hasonló, egyszer? polgár sorsáról döntöttek. Azt tudtam, hogy kiestem a kegyeikb?l, de ennek egyel?re semmi jelét nem érzékeltem.
Egy nyári délel?tt KISZ-titkárunk keresett meg azzal, hogy hallott a f?osztályvezet?mmel történt beszélgetésemr?l, és azt javasolja, gondoljam meg a dolgot. Kapok még egy lehet?séget. Jelentkezzem a pártba, de addig is fogadjam el az agitprop titkári megbízatást a KISZ-ben. A szervezetben végzett munkám kedvez? hatással lesz kérelmem elbírálóira, err?l meg van gy?z?dve. Kétségemnek adtam hangot agitprop titkárnak való megválasztásommal kapcsolatban, de biztosított arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz:
— El van rendezve a dolog, egyhangúan fognak megszavazni, ne izgasd magad! — mondta mély meggy?z?déssel a hangjában.
Kitöltöttem a tagsági kérelem formanyomtatványát, és még aznap be is adtam elbírálásra. Néhány nappal kés?bb az Üzemi Négyszög egyik tagja, egy ízig-vérig munkás?r kollégám — az ajánlóm — hívott félre, egy kis beszélgetésre.
— Tudok róla, hogy beadtad a tagsági kérelmedet, de én nem fogom megszavazni. Ez azt jelenti, hogy megvétózóm. Elvált ember ne legyen tagja egy feddhetetlen erkölcsiséggel rendelkez? kommunista szervezetnek. Megértetted? — mondta ellentmondást nem t?r? hangon.
— Megértettem — mondtam megkönnyebbülten és reméltem, nem veszi észre rajtam a kitörni készül? nevetést.
(Folyt. köv.)
Budapest, 2012. május
Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János
