Nem bújhatok el, hogy megtaláljalak. Mégis sokszor, mint az állatka, ki odújába tér
az eleséggel, úgy maradnék csendes sarokban nekem is írt szavaiddal. Képlékeny érzés,
amit felborzolsz folyton. Ha prózai vagyok, lírát adagolsz vénásan. Micsoda ötlet.
Olykor kiböksz, és akkor seper a fájdalom, idő-határ, aranyközepe sajog a szépnek.
Kiülnék sokszor az időtlenségre, gondolataim szemetét összegyűjtve, hova szórjam?
Gyöngyöt gyúrni belőlük, hisz a költő mestersége ez. Mindenből harmóniát.
Melyik tükörben nézek farkasszemet krisztusi vágyaimmal? S melyikben int felém
a rám oly jellemző lustaság? Mit szeretnél tőlem lustaság? Szép verset? Finom ebédet.
Mennyire kell megelégelnem pillanatnyi magam, hogy azt cselekedjem, ami nincs?
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Marthi Anna